*

Az irodába visszatérve leültek egymás mellé, és a táblára meredtek.
– Mi az elgondolása, nyomozó? – tette fel végül a kérdést Derek.
– Először is, vissza kell mennünk a helyszínre, hátha találunk a símaszkosra utaló nyomot.
– Remek… Arra van lehetőség, hogy megnézzük az áldozat levelezését? Hátha van fenyegetésre utaló nyom.
– Ez jó ötlet! Meg kell kérdeznünk erről Kajó-szant és a férjet is. Magáé Nodera-szan, én beszélek Emiko-szannal.
– Én inkább azt javaslom, hogy mindkettővel együtt beszéljünk. Eddig egész jól működött.
Hiromoto halványan elmosolyodott.
– Igen, valóban érdekes tapasztalat ez a közös munka. Majd beleírom a jelentésembe. Most megszerzem az engedélyt az e-mailek átnézésére. Találkozunk tíz perc múlva a kocsinál, jó?
Derek türelmetlenül dobolt a Nissan tetején. Tudta, hogy előítélet, de ez idáig úgy képzelte, hogy Kucumi sose tudna késni, most meg már csaknem félórája várja.
Végül befutott a japán, és a feszültség csak úgy vibrált körülötte. Sietve meghajolt az amerikai felé.
– Bocsásson meg, Shaliman-szan. Feltartottak.
Némán beültek az autóban, de Derek két perc után sóhajtva feladta.
– Mi történt, Kucumi-szan?
Hiromoto szája megfeszült. Az amerikai először azt hitte, hogy nem fog válaszolni, de a japán végül mégis megszólalt.
– A főnökeim, de még a társam is azt akarja, hogy balesetként lezárjuk az ügyet.
Az amerikai arca grimaszba rándult, de nem szólt semmit.
– Tudom, mit gondol, nyomozó – pillantott rá Hiromoto. – Hogy korábban azt mondtam, nálunk nem érvényesül a mi kutyánk kölyke elv.
Shaliman megrázta a fejét.
– Nem erre gondoltam.
– Hanem?
– Hogy jól beletenyereltünk valamibe.
Rövid ideig hallgattak, aztán Derek halkan megkérdezte:
– Feladjuk?
– Hogy kérdezhet ilyet?! – nézett rá döbbenten a japán.
– Nézze, Kucumi-szan, legyünk őszinték: azért kaptuk meg mi ketten ezt a nyomozást, mert maga tapasztalatlan, én meg idegen vagyok. Én pár nap múlva hazautazok az Államokba, de magának itt kell maradni, és ezekkel az emberekkel kell együtt dolgoznia.
– Ez olyasmi, amivel együtt tudok élni. Ha ez az ára az igazságnak.
– Ó, istenem, de fiatal még, nyomozó! Az igazság az egy ritka trükkös, kis rohadék!
Hiromoto az út szélére kormányozta az autót, és leállította a motort. Csak ezután fordult Derek felé.
– Tudom, hogy mit akar mondani, Shaliman nyomozó. Hogy az igazságnak sok arca van, és nem is biztos, hogy mindig tudnunk kell mindent, meg hasonló közhelyeket, de nincs igaza: Nodera Naemu-szant valaki halálra rémítette, és én tudni akarom, hogy ki volt az, és miért tette.
Az amerikai a szemét forgatta.
– Látja, Kucumi-szan, pont erről beszélek. Egyáltalán nem biztos, hogy azt a nőt bárki bántotta…
– De igen! Ott vannak a korábbi sérülések. Nyomozó, vegye már észre! Nodera Naemu-szant valaki verte, és szerintem magának volt igaza, mert a férje tette. És az a szerencsétlen asszony annyira félt, hogy még a terhességét is eltitkolta!
– Kucumi-szan, ne hagyja, hogy az érzelmei tévútra vigyék! Azt nem tudhatjuk, hogy a férj nem tudta, vagy tudta, csak nekünk nem mondta.
Hiromoto lassan bólintott.
– Ez igaz. Viszont, ha nem tudta, akkor nekem van igazam, és a nő valamiért nem mondta el neki. Ha tudta, és ezzel együtt verte…
– Kucumi-szan! Ez találgatás. – Derek önkéntelenül váltott át japánra. – Kérem, ne veszítse el az önuralmát! Mik a tények?
Talán kicsit keményebb hangnemet ütött meg, mint azt a helyi szokások megengedték volna, de úgy érezte, nincs más választása: a fiatal nyomozót láthatóan teljesen elhagyta a higgadtsága. A japán dühödten meredt a társára, aztán lassan, kijózanodva elmosolyodott.
– Igazad van, Derek-szan. Köszönöm, hogy észhez térítettél!
Derek meglepődve vette észre, hogy hirtelen mennyire megváltozott köztük a hangulat. A szinte már baráti hangnemtől megkönnyebülten felsóhajtott.
– Na, így már jobb. Szóval, mik a tények?
– A tények… Nos, van egy alapvetően egészséges, várandós, huszonnyolc éves női holttestünk, aki vagy a világ legügyetlenebb nője volt, vagy több ízben bántalmazta valaki. A halálát okozhatta valamilyen szer, vagy hirtelen ijedség, ami megállította a szívét.
– Remek. És mi a mi dolgunk?
– Kideríteni, hogy ki ijesztette meg, vagy, ha nem az vezetett a halálához, akkor ki adott neki olyan szert, ami szívinfarktust okozott.
– Ha pedig senki nem adott neki ilyen szert?
– Akkor önként vette be. Ebben az esetben azt kell megtudnunk, hogy tudta-e, hogy mit csinál, és öngyilkosság volt-e.
– Tökéletes. Ha nem tudta, hogy mit vesz be, vagy, hogy az mit okoz, akkor pedig kiderítjük, hogy kitől szerezte, vagy kapta, és az a valaki tudta-e, hogy mit ad el neki. Ha pedig öngyilkosság volt, akkor azt nyomozzuk ki, hogy mi vezette ehhez a döntéshez. Persze, a bántalmazót, mindentől függetlenül, még szeretném megtalálni…
– Én is. És ezért dühödtem fel az előbb. Mert a főnökeim és a kollégáim szerintem Nodera-szant tartják a felelősnek, és egyre inkább úgy érzem, hogy valamit eltitkolnak előlem.
– Ez, sajnos valószínű, és én sejtem is, hogy mi lehet az.
– Mire gondolsz?
– Szerintem történt valami Mr. Nodera rendőrségi pályafutása alatt, amiért őt gyanúsítják. Vagy pedig a halott nő jelezte korábban, hogy a férje bántotta, csak nem vizsgálták ki az ügyet.
– Ez kizárt! Ha hivatalos bejelentést tett volna, annak lenne nyoma.
– Utánanéztél már?
Hiromoto elgondolkozott.
– Nem, eddig nem volt rá okom, de ha visszaértünk az őrsre, kutakodok egy kicsit. És… bocsáss meg, Derek-szan az előbbi kirohanásomért!
– Igazából örülök neki, hogy így történt, Hiromoto-szan. Már kezdtem azt hinni, hogy egy érzéketlen robot vagy. Viszont, ha már így állunk, én elhalasztanám a férj kikérdezését az utánra, hogy utánanéztünk a múltjának meg a felesége bejelentéseinek.
– Akkor most visszamegyünk az őrsre. Otthagytad a kocsidat, nem?
– De. Én elmegyek beszélni Kajó-szannal, aztán folytatjuk együtt.
– Jó. Viszont van még egy aspektus, ami eszembe jutott.
– Éspedig?
– Az igazgató és a kivett készpénz. Ki kell derítenünk, hogy lehetett-e köze Nodera Naemu-szan halálához.
– Hogy érted?
– Nézd, én nem fogok feltételezésekbe bocsátkozni, viszont, ha Nodera Naemu-szan tudott a pénzről, és Morales igazgató törvénytelenségre készült…
– Igen, értem, és igazad van. Kiderítem.
Hiromoto bólintott, elindította a motort, és kikormányozta az autót az útra.
– Derek-szan – pillantott az amerikai felé Kucumi nyomozó vezetés közben –, akkor a tiéd Morales igazgató meg Kajó-szan, én meg megyek az irattárba.
– Hiromoto-szan… Ugye tudod, hogy ha ezt most folytatjuk, az mindkettőnk karrierjébe kerülhet?
– Igen. Én mindenképpen végigcsinálom. Ha te nem vállalod, Derek-szan, megértem….
– Nem így értettem, hanem, hogy innentől tényleg társak vagyunk. De azzal már most tisztában kell lennünk, hogy bármit is találunk, az valakinek kellemetlen lesz. Én nem féltem a seggemet, rólam tudják otthon, hogy simán beleállok az ilyen helyzetekbe. Viszont a te helyzeted…
– Ne aggódj, rendben leszek! – vonta meg a vállát Hiromoto. – Amúgy meg inkább gondolják rólam, hogy hülye vagyok, mint azt, hogy korrupt.
– Teljesen egyetértek.
Közben visszaértek a rendőrség épületéhez. Derek búcsút intett, átült a bérelt Hondába, és beütötte a telefon GPS-ébe Emiko címét.