*

Derek egyszerűen képtelen volt levenni a szemét a nőről. Azon kapta magát, hogy percek óta bámulja a gyönyörűen ívelt ajkakat, hallja a lágy, kedves hangot, de képtelen felfogni a szavak értelmét. A lány sima, fekete haján megcsillant a lámpák fénye, egy kóbor tincs szabályos, ovális arca elé hullott, nagy, csokoládészín szeme, mint egy bögre forró kakaó… Derek megrázta a fejét, és próbált koncentrálni.
– Kajó-szan, elmondanád, hogy mit tudsz az áldozat és Morales igazgató kapcsolatáról?
A lány félrehajtott fejjel nézett fel a kérdezőre.
– Sokat nem mondhatok, Kucumi nyomozó. Morales igazgató emberséges főnök és nagyon elkötelezett a környezettudatosság mellett. Tudja, ő tényleg hisz ebben az egészben, amolyan küldetés-féle a számára. A fajtájánál… – Derekre nézett, de azonnal el is kapta a pillantását –, az amerikaiaknál ritkaság az ilyen elhivatottság. Éppen ezért megköveteli a magas színvonalú, lelkes munkát, de közben oda is figyel a munkatársaira. Születésnapra, ünnepekre mindig személyes ajándékot kaptunk tőle.
– De…?
– Nos, voltak viccei. Tudja azok a fajta illetlen megszólalások. És végigmért minket. Megdicsért.
Derek előredőlt.
– Illetlenül is viselkedett? – firtatta.
– Úgy érti, hogy fogdosott-e? – A lány most először nézett a szemébe. – Nem. A viccek és megjegyzések sem mentek túl egy bizonyos határon, de mind tudtuk, hogy mire céloz.
– És ez kényelmetlenül érintette önt?
– Néha kicsit. De elnéztem neki, mert…
– Barbár? – mosolygott Derek.
– Mert a főnököm – szegte fel az állát Emiko. – És mert ettől eltekintve jó ember és jó főnök.
– És Mrs. Noderát hogyan érintették ezek a… viccek?
– Naemu-szan nagyon jól viselte, de ő egyébként is jobban bánt az emberekkel.
– Morales elég jóképű fickó, nem igaz? Nem próbálkozott be egyiküknél se?
Emiko határozottan megrázta a fejét.
– Nálam biztosan nem. Naemu-szannal sokszor nevettek, és meg is volt köztük egyfajta harmónia. Nagyon jól tudtak együtt dolgozni. Csak…
Ezúttal Hiromoto hajolt előre.
– Csak?
– Nos, Nodera-szan, Naemu-szan férje nem nézte jó szemmel, hogy a felesége ilyen jól kijön a főnökével, aki ráadásul… – Emiko elhallgatott, láthatólag kereste a megfelelő angol kifejezést.
– Amerikai? – fejezte be helyette a mondatot Derek.
– Nem, hanem jóképű férfit akartam mondani.
– Tehát ön szerint is jóképű?
Emiko megrovóan nézett a kötekedőre.
– Természetesen. De ez semmit sem jelentett Naemu-szannak, mivel szerette a férjét. Viszont Nodera-szan féltékeny volt, azt biztosan tudom, és az anyósa csak szította a köztük levő feszültséget.
– Tehát az anyósával sem volt jó a kapcsolata, ha jól értem?
– Úgy mondanám, hogy ki nem állhatták egymást, de amennyire tudom, elég ritkán találkoztak.
Derek Emiko szemébe nézett, és a lány bátran viszonozta a pillantását. A férfinek olybá tűnt, hogy a lány íriszében apró, arany csillagok ragyognak.
Kucumi halk köhintése rántotta vissza a valóságba.
– És te, Kajó-szan, észrevettél változást Nodera-szan viselkedésében az utóbbi időben?
A lány összerázkódott.
– Különösen viselkedett. Örökké fáradtnak láttam, rengeteg teát ivott, meg vitamint is szedett. Azt gondoltam, a sok munka miatt van. Nagyon keveset aludt.
Derek felkapta a fejét.
– Szedett valamilyen teljesítményfokozót?
– Hogy érti? – kérdezett vissza a lány, de nem nézett a férfire.
A két nyomozó összenézett, és Hiromoto komor arccal előrehajolt.
– Kajó-szan, kérlek, válaszolj! Milyen teljesítményfokozót szedett?
A lány lehajtotta a fejét, és a haja lágyan előrebukott.
– Lehet, hogy erről nem kellene beszélnem, hiszen halott.
– Kajó-szan – Hiromoto hangja szigorúan csendült –, ez rendőrségi kihallgatás, és ha van bármilyen információd…
– Adderall. Ez volt a neve – suttogta a lány. – Egyszer említette. De azt mondta, hogy már nem szedi, csak az iskola miatt volt rá szüksége.
– Milyen iskola?
– Elkezdett egy felsőfokú képzést. Irodavezetőit, azt hiszem. Azt többször hallottam tőle, hogy nem akar egész életében titkárnő lenni.
– Ennek lehetett bármi köze Moraleshez? – firtatta Derek.
– Nem hiszem. Legfeljebb a férjéhez. De nem szívesen beszélt ezekről a dolgokról.
– Ön meg nem erőltette.
– Természetesen nem.
– Szóval nincs tudomása arról, hogy intim kapcsolat lett volna köztük?
– Nincs, de nem gondolom, hogy lett volna. Az igazgató nem az a fajta ember.
– Rendben, értem. Máshonnan nézve: akarhatott ártani valaki közvetlenül vagy közvetetten neki, vagy a cégének?
Emiko megvonta a vállát.
– Nem tudom, hogyan tárgyalt, én csak a számokat láttam. Az üzlet sikeres, nagyon is, úgyhogy valamit biztosan tényleg jól csinál.
– A számok oldaláról tehát rendben van a cég?
– Teljesen.
Derek lemondóan pillantott a társára, és szinte csak rutinból kérdezte meg:
– Nem is volt nagyobb pénzmozgás önöknél mostanában?
A lány kihúzta magát.
– Shaliman nyomozó! Ez üzleti titok!
– Ez meg egy rendőrségi nyomozás. Tehát volt?
– Ami azt illeti, igen. Két nappal ezelőtt az igazgató jelentős összegű készpénzt vett fel a cég számlájáról.
– Nem tudja, mire kellett?
– Ma lett volna egy megbeszélésünk erről.
– Attól félek, amíg ezt az ügyet le nem zárjuk, a cég működését átmenetileg fel kell függeszteni – állt fel Kucumi nyomozó. – Egyetért, Shaliaman-szan?
Derek megvonta a vállát.
– Szerintem igaza van, Kucumi, de nem én hozom meg a döntést.
A két japán egymásra pillantott. Emiko szája mosolyra rándult, Hiromoto meg összeráncolta a szemöldökét.
Derek egyikről a másikra nézett.
– Rosszat mondtam?
– Nem. Csak, tudja nyomozó, nálunk az emberek akkor szólítják egymást a vezetéknevükön megszólítás utótag nélkül, ha nagyon közeli kapcsolatban állnak.
– Bocsánat. Én otthon a társamat… mindegy. Szóval nem hiszem, hogy mi hozzuk meg ezt a döntést.
Hiromoto bólintott, és energikusan felállt.
– Kajó-szan, azt hiszem, egyelőre végeztünk. További értesítésig én azt javasolnám, hogy vegyél ki szabadságot.
– Ha bármit tehetek még…?
– Nem, tényleg ennyi lesz egyelőre.
– Elnézést…! – Derek különös izgalmat érzett, amiért még egy percig visszatarthatja a lányt. – Azt nem tudja véletlenül, hogy Nodera… szanért miért ment el a férje, amikor neki is volt kocsija?
Emiko visszafordult az ajtóból. Pillantása szokatlan érzéseket keltett Derekben.
– Véletlenül tudom, Shaliman nyomozó. Egész nap rettenetes fejfájás gyötörte, több teát is megivott, de nem segített. Nem akart migrénnel vezetni, azért kérte meg Nodera-szant, hogy menjen érte.
Derek elgondolkodva bólintott.
– Köszönöm, Kajó-szan, sokat segített. Remélem, még találkozunk.
– Megtiszteltetés volt önnel beszélni, Shaliman nyomozó – hajolt meg kecsesen a lány, majd kisétált az ajtón. Kucumi különös pillantást vetett Derekre, és követte a lányt.
Derek visszaindult az iroda felé, de közben nem állta meg, hogy még egy pillantást vessen a liftnél álló párosra. Hiromoto éppen közel hajolt Emikóhoz. Derek nem hallotta a szavakat, de a hanghordozás egyértelműen kedveskedésnek tűnt. Aztán a japán nyomozó egy lépést hátrált a megérkező lift ajtajától, és az amerikai ezúttal tisztán hallotta:
– Vigyázz magadra, Emiko-csan. Majd hívlak.
Derek meglepetten ráncolta a homlokát. „Emiko-csan”? Mi a szösz?
Visszament az irodába, és próbálta helyretenni a gondolatait.
Hiromoto pár perccel utána érkezett.
– Nos, partner, mit gondol? – kérdezte azonnal Derektől.
– Nekem még mindig a férj a leggyanúsabb – vonta meg a vállát az amerikai. – Habár az is roppant érdekes lehet, hogy mire kellett Moralesnek… az igazgatónak a készpénz.
– Igen, ez megér egy kis kutakodást. Azt hittem, nem fogunk megtudni semmi újat Kajó-szantól, de nem volt igazam.
– Tényleg, ti mióta ismeritek egymást? – tette fel, mintegy mellékesen a kérdést Derek.
Hiromoto szája félmosolyra húzódott.
– Nagyon régen, nyomozó. Rettenetesen régen.
Az amerikai összeráncolt szemöldökkel, gyanakodva pillantott rá, majd vállat vonva felállt.
– Nos, remélem, egyszer majd elmondja. Most viszont éhen halok. Ha nem bánja…
– Menjen csak, Shaliman-szan. Megvárom.
– Pompás. Negyven perc múlva itt vagyok.