4.

– Joe, hallasz minket?
Ki akarta nyitni a szemét, de ismét csak égető fájdalmat kapott próbálkozása jutalmaként. A levegőt az orrába mélyen feldugott csöveken át vehette, a hallását letompította valami anyag – bizonyára a kötszer – ami fedte az egész fejét. Oda akart nyúlni, mert iszonyúan kaparta az orra belsejét a cső vége, de meg sem bírta mozdítani a karját.
– Joe, hallasz minket? – ismételte meg az előbbi kérdést ugyanaz a férfihang.
– I-igen. Miért vagyok lekötözve?
– Most még nagyon sérülékeny a szemed. Ha  csak véletlenül belekapnál, lehet, örökre megvakulsz.
– Iszonyúan ég…
– Próbáld meg nyugton elviselni, lehetőleg még ne mozgasd sokat, hogy az izmok megtapadhassanak. Ha minden jól megy, pár hét, és úgy használhatod a szemeidet, mint régen.
– Ön kicsoda? – kérdezte Joe megremegő hangon. Próbálta elterelni a figyelmét az őrjítő érzetekről, de nem sok sikerrel. 
– Tim Isaacs doktor vagyok, a munkatársam, House doktor, de nem az, akit a tévéből lát… ismerhettél. Philip House. 
– Szevasz, Joe – mondta egy kissé esetlenül jópofizó hang, ami bizonyára egy túlsúlyos emberhez tartozott. Joe elképzelte, hogy még csípőmagasságban integet is hozzá a figura. – Remélem, hogy még látjuk egymást, hihi.
– Engem szólíthatsz egyszerűen Timnek. Én is félvér vagyok, akárcsak te.
– Értem. Ketten műtöttek egyszerre?
– Ez egy nagyon különleges műtét volt. Egyszerre kellett mindkét szemedet beültetnünk, és nem csak ember segédeink voltak, hanem egy robot is dolgozott a precízebb munkákban. Például amikor fel kellett varrni a saját izmaidat a szemgolyó ínhártyájára, és amikor illeszteni kellett a látóideg szinopszisait…
– De kinek a szemét kaptam?
– Bizonyára nem ismerted. Sajnos nem mondhatjuk meg a nevét, tudod ez afféle szabály nálunk, orvosoknál.
– De akkor ugye nem valamelyik osztálytársam…
– Nyugodj meg, az osztálytársaidból alig páran vannak kórházban, és a legsúlyosabb eset egy nyílt lábtörés volt. A sofőrön kívül mind megúsztátok…
– Bill?! Bill meghalt?
– Sajnálom, Joe. Kérlek, ne izgasd fel magad, árthat a szemeidnek!
– Jaj, Tim, hogy lehetsz ilyen! – szakította félbe House doktor. – Joe, tudnod kell, hogy Bill nem szenvedett. Olvastam a kórbonctani... szóval a jelentésben, hogy az ütközéskor olyan sérülést kapott, ami azonnal érzéketlenné tette a fájdalomra.
– Magyarán szétkenődött azon az irdatlan lábszáron?
– Őő, milyen lábszáron?
– Hát, ami elénk toppant az úton, és nekimentünk... vagy azt csak álmodtam?
– Bizonyára újraálmodtad a balesetedet – felelt elgondolkozva Tim doktor. Joe úgy képzelte, talán az állát is simogatja hozzá. – Az agyad így akarja feldolgozni a traumát. Ez jó. Jó hír.
– Az ám, jut eszembe, van más jó hírünk is! Anyukád itt alszik a szomszédos teremben, azt mondta, amint magadhoz tértél, beszélni akar veled. Ébreszthetjük?
– Jó lenne – örvendett Joe. Ez volt az első olyan hír, amitől kicsit kevésbé bánta, hogy magához tért. 
– Elég fáradt volt, mire kidőlt a virrasztásból. Ne hagyjuk inkább aludni? – vetette ellen a munkatársának Tim doktor, amire Joe azonnal tiltakozni kezdett:
– Jaj, dehogy hagyják aludni! Irtó dühös lenne, ha megtudná, hogy nem ébresztették fel azonnal!