25.

– Akkor elárulod, ki ő? – dőlt hátra Joe az ülésben, hogy a szájába tömhesse a fél marék szőlőcukrot, amit a gyógyszeres dobozból vett magához. Most neki is életmentőnek bizonyult a cukorbetegeknek szánt energiabomba.
– Nigas. Nigas Wondeerkini. De nem az apám volt, hanem a bácsikám.
– Akkor már nem él – nyammogta Joe.
– Az ő szemeit hordozod. Ő volt a balesetben elütött abó, és rengeteg munkámba tellett, mire ennyit sikerült megmentenem az örökségéből. Népem legnagyobb oltalmazója volt, igazi, beavatott sámán.
– Szóval ezért vagyok félig megőrülve? Mert a rokonod szemét kell hordoznom?
Joe érezte, hogy a harag kezd a kíváncsisága fölé duzzadni.
– Látsz?
– Egy normális szemmel is látnék, sárkányok nélkül!
– Szerintem nem cikkeznének az orvosok, mert nem volna miről, ha nem támogatja azt a műtétet az a mágia, ami a sárkányokat is látni engedi.
– Tehát a metró tényleg egy sárkány? Mikor cseréltétek ki? – kérdezte cinikusan Joe.
– Na, ezt nem vezetés közben fogom elmagyarázni. Ha beavatást nyersz, megtudod.
– Beavatást, ha! Kicsit se néznének hülyének, hogy miközben a gépészmérnökire készülök, elkezdek abó hagyományokat követni.
– Szerintem összefér.
– Mi?! A mechatronika a mágiával? Ne röhögtess már!
– Nézd, én is tudok pár dolgot, és emellett szakápolóit végeztem. Majdnem minden Oltalmazónak van rendes iskolája, munkája.
– Nem mondom, hogy utálom ezt a sok újdonságot, hogy mindenféléket látok, meg repülök álmomban, de szeretnék néha lejönni a szerről! Értesz, ugye?
– Épp ezért kéne megtanulnod kezelni ezt a beléd ültetett hatalmat. Meg aztán, lehet, hogy azok, akik az öreg Nigast kicsinálták, téged sem akarnak majd életben tudni...
– Vettem észre. Majdnem sikerült kicsinálniuk ma.
Miután röviden elmesélte, miként akarta szétrobbantani őket a drón, Wanda láthatóan igen gondterheltté vált.
– Az a baj, hogy én se tudok sokat. Egyetlen vészjelre volt ideje az öregnek, mielőtt meghalt. Ezért is adtam bele apait-anyait, hogy megkaphasd a szemét, a lelke hordozóját, hatalma legfényesebb drágakövét. Így talán megöröklöd a tudását is, és fény derül rá, miért kellett meghalnia.
– Igen, tudom, hogy az abó őseink úgy hiszik, a szemekbe költözik a lélek, és onnan megy az ősök közé.
– És amint látod, igaz.
– Biztosan. De kik akarnak kicsinálni?
– Vannak, akik a hatalmat nem úgy használják, mint az Oltalmazók, mint mi. Hanem inkább a fehér ember módjára, önző célok szolgálatába állítják és pusztítanak vele.
– Az európai mágia sem csak pusztít – vetette ellen Joe, aki elég sokat olvasott már erről ahhoz, hogy tudja, mit beszél. – A gyógyítások, a jóslások, az agykontroll, az asztrológia mind távol áll a pusztítástól.
– Nem úgy pusztít, mint mondjuk az, amit az előbb láttál tőlem. Maga a nagy egyensúly inog meg, amikor egy sötét útra tért sámán a saját előnyére kezdi el kihasználni a hatalmát.
– De te is ezt tetted az előbb, nem? Az a sok krokodil mind a te önző akaratod miatt döglött meg.
– Pont nem. A krokodilok természetes körülmények között nem kezdenek el csapatostul egy autóra támadni. Ez nagyon természetellenes viselkedés. Nem is tudom, honnan kaphattak ennyi negatív hatalmat, ami így elbolondította őket.
– Te nem láttad a repedéseket az aszfalton? Siobhan azt mondja, biztos a múltkori vegyszermérgezés az oka, meg, hogy kiéheztek a halpusztulás után és ezért indultak meg tömegesen.
– Én nem hallottam halpusztulásról. Azonban ezek a repedések… aggasztóak. Jött fel valami a repedésekből?
– Igen. Én a… bácsikád szemeivel úgy láttam, hogy onnan jönnek a vérengző krokodilok.
– Akkor onnan jött a negatív mágia. Régen itt is egy védelmező erdőség borította az egész folyópartot. Mára alig maradt belőle valami. Bárhol meg tudja nyitni egy Pusztító az utat a sötét energiák előtt. Nem láttál valakit a közelben?
– Konkrétan nem, csak miután elhárítottam a rakétákat, ájult álomba kerültem, és ott valami sárkányszerű szörnnyel kellett megküzdenem. Úgy gondolom, a bácsikád szelleme irányított, így győzhettem felette.
– Hatalmas erő lakozik benned. Másnak még egy szellem befogadása is kemény feladat lenne, te meg még harcoltál is…
– A bácsikád szemei irányítottak.
– Nehogy azt hidd. Az csak egy kapu a hatalom használatához. Az, hogy mekkora hatalmat tudsz felhasználni a természet rejtett tartalékaiból, egyedül a saját erődön múlik. És ne nevezd a szemeidet a bácsikám szemeinek. Ez már a te örökséged. Igaz, engem illetett volna, de mondjuk úgy, hogy jobb befektetésnek találtam átengedni neked, mintha magamnak tartom meg.
– Hogy tudtad volna megtartani magadnak? – nézett rá értetlenül Joe. Még csak nem is olvasott eddig ilyesmiről.
– Van egy titkos szertartás… rituális keretek között magamhoz vehettem volna, hogy enyém legyen a tudás egy része.
– Megetted volna?!
– Hát, végül is igen.
Joe percekig emésztette a hallottakat.
– Azért mégis csak jobb, hogy így hasznosítottam, nem? – próbálta oldani a helyzetet Wanda. – Igaz, mivel semmi köze sem volt az öregnek semmilyen transzplantációs programhoz, minden szálat meg kellett mozgatnom, hogy ne egyszerűen csak két üvegszemet kapj, meg egy fehér botot, hanem nekiveselkedjenek ennek a műtétnek. Szerencsére sikerült, így most már egyik dokit sem érdekli, akiknek az álcájába bújva intézkedtem, hogy miként is került sor egy olyan műtétre, amire még hosszú évekig készültek volna egyébként.
– És ezt a mentőautót honnan kaptad?
– Van egy mentős rokonom is… és eléggé valószínű volt, hogyha történik veletek valami, akkor a mentősökhöz fog befutni az első hír. Úgyhogy átvállaltam az aktuális fuvart, amikor Siobhan hívta őket.
– Félelmetes. Mintha ti a háttérből sokkal inkább vezetnétek az országban folyó eseményeket, mint a politikusok.
– Ez így van. Kénytelenek voltunk tenni valamit, mivel előbb a fehér ember a behurcolt rontásaival majdnem kiirtott minket, majd, amikor az ötvenes években az angolok elkezdték az atomprogramjukat, majdnem kiirtották saját magukat is. Tudtad, hogy alig pár száz mérföldre a városoktól készültek kísérleti robbantásokra? Az akkor élő sámánjaink minden erejére szükség volt, hogy meghiúsítsák a sikert. Ma nem létezne se Melbourne, se Sydney, ez a hely meg csak egy világító kráter lenne.
– Szóval, ha vállalom a beavatást, akkor igazából én is egy lennék az ország sorsát irányítók közül?
– Hát, eleinte csupán egy Oltalmazó tanonccá válnál. Sok tapasztalat és bölcsesség kell ahhoz, hogy az öregek behívjanak maguk közé.
– Akkor te sem vagy még az?
– Én nagyon kevés hatalmat tudok mozgatni. Az előbbi mutatvány egy nagy öreg hatalmához képest semmiség.
– Azért nekem nem tűnt annak.
– Mondtam; az elődök atombombák felrobbanását akadályozták meg! Szerinted?
– Aha, értem.
Joe megint csak hallgatásba merült. Kezdett tetszeni neki a lehetőség, hogy akár élhet is a szeme által felkínált hatalommal. Ám azért még erősen nyugtalanította valami.
– Ha ekkora erő van itt, akkor akik el akartak pusztítani, miért csupán egy drónt és pár krokodilt küldtek ránk?
– A sötétség sokkal gyengébb erőket szabadít fel, mert csupán önös érdekek szolgálatára kell. Hatalmas erők akadályozzák a harmónia felbomlását. Egyelőre. A Pusztítók ezért dolgoznak azon, hogy ezeket az erőket bomlasszák. Félek, valami nagy disznóságot terveznek, és ezért kellett Nigasnak is elpusztulnia. Ő a Waiki erdőt őrizte, ami az ősi mitológiánk szerint...
– ...az alvilágba vezető barlang bejáratát rejti. Olvastam róla. Sőt, lehet, hogy láttam is. Álmomban. És a többi öreg most mit csinál?
– Az öregek gyengék. Akik maradtak, inkább védekeznek. Nigas volt a legerősebb, de rajtavesztett. Most leginkább abban reménykednek, hogy te a fény felé indulsz el, és átveszed a helyét.
– Nem beszélhetném ezt meg velük előtte?
– Mondom, visszavonultak védekezni. Biztosan nem jelennek meg egy beavatatlan előtt.
– És hogy lehetek beavatott? Gondolom, évekig tart egy ilyen sámánszertartásra felkészülni.
– Nem éppen… van egy gyors módszer, de az eléggé primitív, ősi és brutális szertartás.
– Fájdalmas?
– Nem rosszabb, mint egy szembeültető műtét. És nagyjából annyi idő.
Joe megnedvesítette a szája szélét, majd önkéntelenül ráharapott, mialatt még egyszer végiggondolta a hallottakat:
Szóval, amibe csöppent, az Ausztrália igazi, élő történelme, és most igazából rajta áll, miként folytatódik. Nem mellékesen ezen múlik az is, neki lesz-e egyáltalán jövője itt. Tehát el kell döntenie, hogy nekilát sámántanonckodni, vagy mielőbb a lehető legmesszebb költözik Ausztráliától. Például Írországba, a nénikéjéhez.
Joe számára nem volt kérdés, mi lesz a megoldás.
– Hogy is néz ki pontosan ez a beavatás?