8.

Trritokk a tábor fölé érve elégedetten körözött egyre lejjebb. Biztos volt benne, hogy ezzel az utolsó fegyelmezéssel végleg a helyükön marasztalta ezt az izgága elfnyájat. Azzal, hogy megtizedelte az állományt, nem csak jóllakott, de megnövelte a maradék esélyeit is a túlélésre. A hím-nőstény arányt kedvezőről jóra állította, és még arra is ügyelt, hogy az idősebb példányokkal apassza a számukat. Az öreg vezérhímet természetesen életben hagyta, hiszen régi tapasztalat, mennyire megzavarodnak ezek az izingek, ha elveszítik őt.
Gondolta, jól hangzik majd a jelentésében, ha majd megemlíti, hogy a várakozásokkal ellentétben a tüzet is ismerik. Így még akár fémmegmunkálásra is jók lehetnek majd. Persze ez már nem az ő gondja lesz! Valószínű, hogy a jelentése után egyenes útja nyílik a seregbe. Addig is azt tervezte, hogy alárendeltjei körében növeli a népszerűségét. Először is megszünteti a kötelező járőrszolgálatot az elfnyáj felé. Úgyis szinte büntetésszámba ment odaküldeni valakit arra a hideg, kietlen tájra, ahol még enni sem lehet.
Az üdvözlő rikoltásokat füle mellett eleresztve lógatta fel magát a fájára. Csupán magában mérgelődött.
Hiába szerette volna, ha katonás fegyelem uralkodik körülötte, nem kívánhatott túl sokat. Végtére az alá beosztottak mindegyike pásztorszolga volt csupán. Olyan messze voltak a katonáktól, mint fecske a sastól.
Így is nagyon sokat elért náluk alig pár nap alatt. A csürhe mostanra megtanulta, mi az a fegyelem. Ismerték a vezényszavakat, és jól teljesítették az utasításokat. Az, hogy még mindig zrogdavarok módjára köszöngettek neki, amikor visszajött, belefért.
Alig rendezte el a szárnyait, a kijelölt vezírsegéde lépett a fájához. A megfelelő távolságban megállt, kihúzta magát, és hivatalos hangon jelentkezett:
– Trritokk vezírnek jelenteni szeretnék!
– Szólj!
– Királyi küldött érkezett.
Trritokk majd leszédült az ágról. Erre azért nem számított. Idegesen krákogott egy sort, mielőtt válaszolt:
– Vezess elé.
Lefordult az ágról, majd a katonásan hátraarcot vágó vezírsegéde után indult. Zavartan gondolt bele, mit szólhat majd mindehhez a küldött. Bizonyára feltűnt neki a katonás tábor, a rend és fegyelem. Remélte, nem veszi rossz néven. Az is eszébe jutott, mi lesz, ha a fülébe jut, hogy vezírnek nevezteti magát a pásztorszolgákkal. Egy királyi küldött szemével nézve talán nevetségesnek tűnhet a dolog. Talán sértőnek.
A küldött ismerős volt. Az egyik fáról lógva várta Trritokkot. Pár hete ő vezette be a királyi fogadóterembe. 
– Trritokk vezír? – A kérdésből sütött a gúny. Ő azért állta a pillantását. – Két feladatom van. Először jelentést kell vinnem a tanácsgyűlés elé. Számolj be sikereidről!
Trritokk erre sem volt felkészülve. Bár a múltkori tapasztalatai alapján úgy érezte, jobban tenné, ha a félreértések elkerülése végett kerülné a rövid, katonás jelentést, így a beosztottjai előtt mégsem akart nekilátni fecsegni. Végül is ő az, aki elvárja tőlük a rövid, lényegre törő válaszokat. Azért belekezdett.
– Az elfizingek nyáját állandósítottam a kijelölt helyen. Túlélési esélyeik sokat javultak. Megfigyeléseim szerint használják a tüzet, ami újabb hasznosítási lehetőségeket rejt magában. – Kis gondolkodás után úgy döntött, erről elég ennyit mondania. – Az emberizingek szökevény csordáját sikerült egy büntető expedícióval meglepnünk, de visszaterelésükre nem nyílt módunk a terepviszonyok miatt.
– Terepviszonyok?!
– Az erdőségekbe húzódtak. Helyzetükkel mindazonáltal tisztában vagyunk. Folyamatosan kiküldött őrök figyelik a mozgásukat. Amint lehetőségünk nyílik rá, támad… akarom mondani, elindítom a csapatot, hogy visszatereljük őket a célterületre.
Itt elhallgatott. Mi mást is mondhatott volna? Ennél szebben úgysem tudná megfogalmazni, hogy ötvennégy quetter azért vesztegel itt napok óta, mert képtelen kihajtani a fák közül néhány száz emberizinget. Azért érezte, valamit még illene hozzábiggyesztenie a sikerek sorához. 
– Mindezeken túl az elfizingek másfél tucatnyi szökevényét is sikerült szétzavarnunk, és példát statuálnunk velük a nyájnál. Ezt jelentem.
A küldött hallgatott egy sort. Képe nem árulta el, miként értékeli az elhangzottakat. Hangja sem változott, amikor ismét megszólalt:
– A második feladatom, hogy megbízzalak egy katonadologgal, Trritokk vezír…