Menjek vagy maradjak?

– Hogy ment az interjú?

– Mi az, hogy hogy ment? Ma este táncolunk!

– Ne hülyéskedj, felébrednek a gyerekek. Legalább egy órát vesződtem velük, mire elaludtak.

– Nekem mondod? Akkor tájékoztatásul közlöm, hogy mindennap ez megy.

– Nem tudom. Amíg ketten voltunk a gyerekkel, nem volt ilyen nehéz. Használtam a fehérzaj appot a mobilon. Amúgy sokat segít, te is letölthetnéd.

– Le tudok én fektetni egy gyereket app nélkül is. Hajlandó vagy kibújni a fehérzaj appodból egy percre? Beszélgetni próbálok veled, ha nem tűnt volna fel.

– Épp csatában vagyok, de figyelek.

– Tényleg? Figyelsz? És mit mondtam?

– Hogy le tudod fektetni a kicsiket.

– Pontosan, mégpedig app nélkül. Minden rohadt este. Ezt az egy napot kértem tőled. Te meg itt nyafogsz nekem, hogy nyaff-nyaff.

– Nem nyafogtam. Te kérdezted, hogy jók voltak-e.

– Mi? Persze, figyelsz, mi? Biztos a csatában kérdezte a sárkány. Én ilyet nem kérdeztem.

– Pedig kérdezhetted volna. Azt hittem, érdekel.

– Oké, akkor jók voltak a gyerekek?

– Nem volt velük gond.

– Akkor hajlandó vagy kijönni a konyhába, és meginni velem egy sört?

– Ennyire fontos éjszaka piálni?

– Nem fontos, csak kértelek. De ha nem…

– Tessék, meg is nyertem a csatát, csak ennyit kellett volna kibírnod. Amúgy van még egy sörünk. Húgymeleg. Elosszuk?

– Hát ha nincs más…

– Nem vagyunk annyira eleresztve. Örülj, hogy élünk. És? Mesélj, mit mondtak?

– Hogy majd értesítenek.

– Mindig ezt mondják, a nagy semmit. De akkor mit ünneplünk?

– Hát hogy túléltem.

– Értem. Akkor egészségünkre! De tetszik az állás egyáltalán?

– Asszem.

– Azt kell nézni, hogy a kollégák jófejek lesznek-e. Ha ők rendesek, akkor akármilyen szar munkát elvégzel. Könnyebb, mint seggfejek között csinálni valami szakmailag magasszintűt. Szóval szerinted milyen a légkör?

– Nemtom.

– Figyelj, nem kell mindenáron elvállalnod. Ha kell még egy-két hónap, hogy rendes munkát találj, tőlem maradhatsz. Vagyis… Megoldjuk valahogy.

– Édes pofa vagy. De nem tudjuk megoldani. Vagyis… Csak útban vagyunk nektek.

– Dehogy vagytok útban! Jó, hogy itt vagytok.

– Miért mondod ezt?

– Azért, mert… Fogalmam sincs! Ne faggass már, fáradt vagyok. Mindenki megőrült a melóban. Alig volt energiám a srácokra este. Holnap is kelhetek hajnalban, hogy befejezzem a rajzokat, amiket félbehagytam.

– Bocs, hogy élek.

– Nehogy megsértődj már ezen is! Nem erről akartam beszélni. Mi lesz, ha elmész? A fiúkat nem lehet csak úgy elválasztani egymástól. Emlékszem, mikor vége volt a sulinak, és koleszba költöztem, elvesztettem a legjobb barátomat. Tiszta depressziós lettem.

– Szóval a fiúk miatt mondtad.

– Igen, miattuk. Bármennyire hihetetlen, nekem a gyerekem érzései is fontosak.

– Is.

– Igen, azok is. Amúgy ne haragudj, hogy panaszkodtam az altatás miatt!

– Mindegy. Bocs, hogy neked estem, csak biztos ez az egyedüllét, belehülyülök teljesen. Egész nap a lakásban. Most már legalább boltba elmehetek, amióta a Szilárdtól nem kell rettegnem. Mindig utáltam boltba menni, de idebent sokszor úgy érzem, megfulladok. Olyankor mindegy, csak menjek valahová. Tudod, mikor beszéltem utoljára felnőtt emberrel? Már azt sem tudom, hogyan kell. Jaj, összevissza beszéltem ezen az interjún. Biztos nem vesznek fel. Tutira.

– Hé! Nem kell félned semmitől! Nyugi van. Tényleg megoldjuk. Valahogy.

– Édes pofa vagy. Tényleg. De mi meg úgysem megyünk el innen egyhamar. Max ha kiteszel minket. Simán megtehetnéd. Elvégre nem tartozol nekem semmivel. De ha mégis megengeded, hogy maradjunk, akkor én nem tudom, meddig. Lehet, hogy nem is lesz elég a fizetésem az albérletre. Ha csak belegondolok, hogy ott vagyunk ketten egy koszos garzonban…

– Lehet, hogy kifogsz egy szép lakást. Talán egy panelházban. Talán a külvárosban. Gondolj másra!

– Igazad van, az még odébb van. Váltsunk témát. Neked nem hiányzik?

– Ki?

– A párod.

– De.

– Tudod, néha nekem is hiányzik. Örülök, hogy végre lecsukták, meg minden. Matyi is sokkal jobban van, amióta nem gyötri mindennap az apja. Jólesik látni, olyan felszabadult. Igazából egy állat volt, hogy ezt meg tudta csinálni egy gyerekkel. Hogy velem mit csinált, az hagyján. De mégis. Valahogy hiányzik. Mindegy, hülyeség.

– Nem. A feleségemre nem jó szó, hogy hiányzik. Ő pótolhatatlan.

– Tudom. Ne haragudj.