Háború

Berohantam a házba, és amíg rángattam a bakancsomat, nehogy bevigyem a szobába a fertőző sarat, az előszobából benézve láttam a szüleimet, a nagymamát, és a többi lakót. Találtak valahol egy mécsest, annak a fényét ülték körül, meghitt ábrázattal, mintha mindenki ma akarná bepótolni a sok elmaradt születésnapot.

Szólni akartam nekik, hogy közeledik az utcában egy rablóbanda, előlük menekültem be.

Ekkor vágódott ki a szoba ablaka, fakeret reccsenése, egy parkettába fúródó szikladarab puffanása, majd üvegcsörömpölés hallatszott. A meginduló huzat az erkélyajtót is feltépte a lakás túlsó végén, az kicsit később vágódott nagy robajjal a falnak. A nagymama bosszúsan felnyögött, utána anyám sipákolását hallottam:

– Parszivál! Hol van Parszivál? Apjuk, a gyerek kint kószál!

– Itt vagyok – kiabáltam be neki, mielőtt még teljesen bepánikolt volna.

Mindenki rutinosan a betört ablak melletti falhoz húzódott, a nagymamát én segítettem oda.

Figyeltünk, hogy a huligánok minket támadtak meg, vagy egymás között veszekedve hajították be éppen hozzánk a szikladarabot. A kiabáló csődület lassan eltávolodott. Idebent senki sem szólt, amíg már olyan csönd nem lett, hogy csak a szívem kalapálását hallottam. Vigyorogtam magamban a múló izgalomtól. Anya szidni kezdett:

– Ezerszer mondtam, nem mászkálhatsz a szabadban!

– De anya! Tudok vigyázni. Új bakancsom van, gyorsabban futok, mint a rablók – dicsekedtem. Egy elesett katonáról nemrég lerángatott surranóról beszéltem, nekem új volt, és jó állapotú. Ekkora zsákmánytól még az ő szíve is meglágyult egy pillanatra.

– Tényleg, milyen szép bakancsot szereztél, ügyes vagy. De akkor is! A levegő mérgező. A hatóságok nem ajánlják a fél óránál hosszabb kint tartózkodást. A rádióban mondták.

– A rádió hazudik – beszélt közbe a barkós úr. Ő már itt lakott, amikor mi jöttünk. Nem bánta, hogy társaságot kap, csak annyit morgott, ez a környék nem biztonságos gyerekkel. Apám nem tágított, a barkós ráhagyta. Ő szólt. – Pocsékolják az akkumulátort azzal a vacakkal. Meg az ép idegeiket. Nyomják belőle a fejünkbe a propagandát, maguk meg direkte zabálják.

– Döntöttem – szólalt meg apám. Neki valahogy mindig máson járt az a csavaros esze, mint amiről beszélgettünk, és mániája volt csak úgy váratlanul előjönni a témáival. – Elég volt ebből. Elmegyünk innen.

– Jaj, ne – sopánkodott anya –, megint másik házat keresünk?

– Úgy valahogy. Egy másik bolygón.

A szemközti lakhatatlanná bombázott magasházat már csak a kormány használta, arra, hogy hirdetéseket tegyen ki rá. Oldalán ütemesen fel-felzümmögött egy vörös neonfelirat: Esély egy új életre: Torus kísérlet.