*

Emiko másnap reggel mosolyogva ébredt. A tavaszi napfény felmelegítette a szívét, virágoztak a cseresznyefák, és a világ gyönyörűnek látszott.
Könnyű léptekkel sietett be az irodaépületbe, és első útja az igazgatóhoz vezetett.
– Kevin-szan – nyitott be a főnökéhez –, van rám egy perced?
– Persze, Emiko-szan, rád mindig. Döntöttél?
A lány beljebb lépett, és megállt pár lépésnyire a férfi asztalától.
– Igen, azt hiszem. De előbb tudom kell, hogy hova fogok költözni.
– Ez a feltételed? – Morales igazgató szemében huncut fény gyúlt.
Emiko kihúzta magát, és mereven meghajolt.
– Igen, Kevin-szan, ez a feltételem.
A férfi vidáman az asztalra csapott.
– Remek, akkor ezt a kérdést lezártnak tekinthetjük.
– De, igazgató, még nem is mondtam, hogy melyik városra gondoltam!
– Ó, szerintem azt magamtól is kitalálom. Most viszont gyere, beszéljük meg a részleteket!