*

A gyorsétterem felé tartva Emikón jártak a gondolatai.
Belépve a pultnál egyből észrevette a lányt. Kicsit hezitált, hogy megszólítsa-e, de végül a vágy, hogy ismét a szemébe nézzen, hallja a hangját, lássa a mosolyát minden észérvet legyőzött. Kivárta, hogy a lány leüljön egy asztalhoz, csak akkor lépett oda hozzá tálcával a kezében.
– Bocsásson meg, kisasszony, csatlakozhatok?
Emiko meglepetten pillantott fel rá.
– Természetesen, nyomozó – bólintott lassan. – Foglaljon helyet!
Derek elhelyezkedett a kemény műanyag széken. Legnagyobb meglepetésére nem találta a szavakat, végül nagyot sóhajtott.
– Ne haragudjon, Miss Kajó. Tudom, rémesen udvariatlan vagyok, hogy megzavartam.
A lány kedvesen rámosolygott, amitől nagyot dobbant a szíve.
– Tényleg nem zavar, nyomozó. Valójában... tudja, éppen kicsit magányosnak éreztem magam, és nem volt kedvem hazamenni az üres lakásba. Szóval, komolyan örülök a társaságának.
Szégyenlősen lehajtotta a fejét, a haja az arcába bukott, és a férfinek hirtelen kedve támadt kisimítani azt a rakoncátlan tincset.
– Már mondani akartam korábban is: őszinte részvétem a kolléganője miatt – mondta inkább halkan. – Közel álltak egymáshoz?
– Nem is tudom. Talán. Tudja, Naemu-szan nem szívesen beszélt az életéről. Persze tudtam, hogy a házassága nem boldog. Azok a sérülések... Pedig nem volt ügyetlen, sose láttam még egy tollat sem elejteni, de otthon mindig nekiment a szekrényajtóknak, megütötte magát valamivel, de ugye mindketten tudjuk, hogy ez általában mit jelent...
A férfi szeme elkerekedett.
– Igen, én tudom, láttam épp elég hasonló esetet, De ön honnan...? Csak nem...?
– Ó, nem! Dehogy! Velem sosem történt még csak hasonló sem! – Emelte fel a kezét riadtan a lány. – Sőt, a szüleim is boldog házasságban élnek. És, ami azt illeti, anyám szerintem nem is tűrné, hogy apám akár csak egy hangos szóval illesse.
– Karakán asszony lehet – mosolyodott el óvatosan Shaliman.
– Az nem kifejezés! Tudja, nyomozó, édesanyám amerikai. Az ő családjában nem divat az ilyesmi.
– Amerikai? Nahát! Mondjuk, ez magyarázat a kiváló angolságára, de nem gondoltam. Már megbocsásson, kisasszony, de önön cseppet sem látszik.
– Ezt most bóknak vegyem, vagy sértésnek? – nevetett fel Emiko.
Derek elvörösödött.
– Bóknak. Csakis. Önök, mármint a japánok annyira gyönyörűek.
– Nyomozó, ön elfogult. De azért köszönöm.
A lány Derek szemébe nézett, és a tekintetük hosszan összekapcsolódott. A férfi szíve hevesen dobogott, a szája kiszáradt, és érezte, hogy megremeg a keze. Aztán eszébe jutott Kucumi pillantása, amikor elbúcsúzott a lánytól. Torokköszörüléssel törte szét a meghitt pillanatot.
– Miss Kajó, ha önnel nem történt ilyen, és a családjában sem, akkor honnan ismerte fel a jeleket?
Emiko tekintete elfelhősödött.
– Tudja, nyomozó, pár évig egy San Franciscó-i kórházban dolgoztam pénzügyesként. Igaz, nem a betegekkel dolgoztam, csak a könyvelésen, de így is láttam épp elég szörnyűséget.
Shaliman elkerekedett szemmel nézett rá.
– Kisasszony, hogy a nyavalyába került ön egy amerikai kórház pénzügyi osztályára?
A lány mosolya olyan volt, akár a felhők közül előbújó napsugár.
– A nagybátyám vezeti a kórházat.
A nyomozó lassan bólintott.
– Így már van értelme. És szerette az Államokat?
– Nos... vannak szép emlékeim. Ott kedveltem meg például a hamburgert. De nagyon más világ, az biztos.
– És nem akart volna ott maradni?
Emiko halkan felnevetett.
– Ez az opció fel sem merült. Meg hát Amerika… az egy egészen más világ, igaz?
– Ezzel nem tudok vitatkozni. De azt hittem, hogy egy fickó miatt jött vissza.
– Fickó?
– Férfi, pasi, udvarló.
– Ó. Nos, nem.
Ezúttal Derek hajtotta oldalra a fejét.
– Akkor remélhetek? Nincs vetélytársam?
– Nyomozó! Maga mindig ilyen… hogy is mondják? Nyomulós?
– Az lennék? Ebben az esetben visszafogom magamat. De nem válaszolt, Miss Kajó. Találkozna velem máskor is?
– Shaliman nyomozó, lehet, hogy nem figyeltem. Volt ilyen kérdése?
Derek nevetve rázta meg a fejét.
– Ön, hölgyem, rendkívüli.
– Remélem, ezt is bóknak szánta, nyomozó!
– Természetesen. És folytatnám is a nyomulást, de sajnos vissza kell mennem. Látom még?
Emiko elkomorodott.
– Sajnos, attól tartok, hogy igen, hiszen a nyomozás még nem ért véget.
– Igen, ez az ügy sokkal bonyolultabb, mint amilyennek elsőre látszott.
– Bízom benne, hogy nincs igaza, nyomozó. Ez az egész még úgy is rettenetesen megrázó, ha baleset volt. Ha meg nem, abba bele se akarok gondolni.
Derek vonakodva felállt. Érintetlen szendvicsét egy szalvétába tekerte, belekortyolt a kávénak csúfolt löttybe, ami a beszélgetés közben teljesen kihűlt. A tálcát a tartóra helyezte, aztán meghajolt a lány felé.
– Köszönöm, Kajó-szan, ezt a különleges reggelit. Remélem, még megismételhetjük.
– Talán – mosolygott a lány. – Más körülmények között.
A nyomozó az ajtóból még egyszer visszapillantott, de Emiko nem nézett felé.