*

A reggel nem okozott csalódást: úgy ébredt, hogy mindene zsibbadt. Emiko már nem feküdt az ölében, a fürdőszoba felől vízcsobogást hallott. Sziszegve feltápászkodott, és megmozgatta a tagjait. A kiképzés és a rutin percek alatt megtette a magáét; a konyhába lépve már úgy érezte, mintha egy pihentető alváson lenne túl. Körbenézett, hogy miből tudna reggelit varázsolni.
Mire Emiko egy puha, rózsaszín köntösben belépett a helyiségbe, már sülő tojás és friss kávé illata fogadta.
– Jó reggelt! – pillantott rá Derek mosolyogva.
A lány leült, és nagyra nyílt, forró csoki színű szemével követte a nyomozó tevékenységét.
A férfi pár perccel később tányért helyezett elé, majd egy bögrét, teáskannát, evőpálcikát és szalvétát. Emiko hökkenten meredt az asztalra.
– Van itthon paradicsom?
– Hát, találtam párat a hűtőben. Remélem, nem baj, hogy feltaláltam magam.
– Dehogy! Mindig ilyen testőrre vágytam!
Derek egy pillanatra elgyönyörködött a lány mosolyában, aztán inkább elfordította a tekintetét, és ő is leült reggelizni.
Az első korty kávénál lehunyta a szemét, de nem tudott belemerülni az élvezetbe, mert megérezte a bőrén a lány tekintetét. Felpillantott.
– Derek-szan, szeretném megköszönni, hogy vigyáztál rám!
A férfi nem tudta, mit mondhatna, ezért csak némán bólintott.
– Tudod, nagyon sokat jelentett, hogy nem kellett egyedül lennem.
– Emiko-szan… – kezdte Derek, de egy pillanatra elbizonytalanodott. – Ugye szólíthatlak így?
– Persze. A múlt éjszaka után simán.
– Köszönöm! Szóval szerintem bárki megtette volna a helyemben.
– De nem tette, még Hiromoto-szan sem. Te viszont tudtad, hogy nem csak a fizikai védelmem a fontos, és ezért nem tudok elég hálás lenni.
A nyomozó letette az evőpálcikát, és nagyon komolyan ránézett a lányra.
– Ami a testi biztonságodat illeti… Emiko-szan, arra akarlak kérni, hogy legalább egy-két napra hagyd el a várost! Csak addig, amíg kiderítjük, hogy ki volt a levélíró.
A lány félmosolyra húzta gyönyörű száját, és félrehajtott nézett a férfire.
– Nem akarsz tovább a testőröm lenni?
A zsaru a fejét rázta.
– Dehogy! Mindössze…
– Derek-szan, csak vicceltem! Teljesen igazad van. Nekem is eszembe jutott, hogy nem kellene az én védőőrizetemre pazarolni a rendőrség erőforrásait, neked meg van épp elég bajod a nyomozással. Úgyhogy megnéztem a menetrendet: egy óra múlva indul a vonatom. Hazamegyek a szüleimhez. És remélem, hogy tényleg hamar megoldódik ez az ügy!
– Huh, már egy pillanatra azt hittem, hogy megbántottalak!
– Már hogyan tudnál megbántani? Én komolyan nagyon hálás vagyok neked. – A lány könnyedén végigsimította Derek kezét, és a férfi gerincén áramütésként futott végig a vágy.
– Igazán nincs miért. – A nyomozó erősen uralkodott a vonásain, de a hangján nem tudott. Kicsit megköszörülte a torkát. – Viszont, ha így van, szeretném kihasználni.
Emiko szemöldöke felszaladt.
– Engem, a helyzetet, vagy a hálámat?
A férfi egy pillanatig rámered, aztán elmosolyodott.
– Egyelőre a háládat. Használnám a fürdőszobát, ha nem bánod.
A lány eltúlzott, csalódott grimaszt vágott, aztán oldalra hajtott fejjel Derekre mosolygott.
– Amit csak szeretnél, nyomozó. Tudok adni törölközőt, egyszer használatos borotvát, fogkefét, de csak vaníliás tusfürdőm van. Viszont felajánlhatok egy nagyméretű pólót, ha gondolod.
– Ez több mint elég. Köszönöm!
Közben befejezték a reggelit, a lány elismerően bólintott.
– Azt hiszem, tényleg remek testőr lennél, Derek-szan. Adom a tisztasági felszerelésedet.
A férfi elvonult a fürdőbe. Kicsit nehezen találta fel magát a számtalan tégely, üvegcse meg flakon között, eltartott egy ideig, mire mindet végigszagolta. Az egyik krémet még meg is kóstolta, és hümmögve megállapította, hogy éhhalál ellen nem is lenne rossz.
Zuhanyzás után a bőréből párolgó vanília és csokoládé illata különös érzéseket ébresztett benne, mintha magára borított volna egy vödör fagyit. De aztán egy legyintéssel túljutott a problémán. Talált borotvahabot, igaz, jázmin illatút, és miután lehúzta a borostáját, megkönnyebbülten felsóhajtott.
A nappaliban a heverő háttámlájára ki volt készítve egy fekete póló, egy bontatlan csomagolású, mangafigurákkal díszített férfi bokszer meg egy pár tabi zokni. A nyomozó megnézte a ruhadarabokat, aztán a hajába túrt.
– Emiko-szan, ezeket mind nekem szántad? – kérdezte hangosan, hogy a lány is hallja.
A következő pillanatban megszűnt a neszezés a háló felől, majd tisztán hallotta Emiko kuncogását.
– A tabira gondolsz?
– Meg a bokszerre – morogta a férfi.
– Azokat a nagybátyámnak vettem, mert úgy volt, hogy karácsonykor meglátogat, de aztán mégse tudott jönni. Remélem, jó a méret; Steve bácsi pár centivel lehet alacsonyabb nálad.
A nyomozó vállat vont. Az elmúlt években sok hülye helyzetben volt már része, remélte, hogy ezúttal nem kell majd levennie a nadrágját meló közben, akkor meg mindegy. Na, igen, az tényleg egy mulatságos eset volt. Vicces, de rendkívül szerencsétlen.
– Köszönöm! – mondta hangosan, miután felöltözött. A tabi szokatlan érzést keltett a lábujjai között, a póló meg feszült kicsit a vállán, de a bokszer mérete tökéletes volt.
– Jó lesz? – lépett be a szobába Emiko egy sporttáskával a vállán.
– Tökéletesen. – A telefonjára pillantott. – Indulnunk kell, ha el akarod érni a vonatot.
– Én készen vagyok.
Az előszobában Derek még egyszer végigpillantott magán: pénz, kulcs, papírok, telefon, pisztoly… Minden megvolt, mégis különös hiányérzet futott rajta végig. Megrántotta a vállát, és de elhessegette a problémát: erre most nincs idő.