*

Nem sokkal később a vonat besiklott a szakurai állomásra. A peronon állva Emiko a gondolataiba merülten figyelte, ahogy a férfi elegánsan, könnyedén kilép a szerelvényből. Sokan szálltak le ebben a megállóban, az emberek sietve kerülték ki az elmélázva álldogáló lányt, aki rémítően elveszettnek érezte magát a tömeg örvénylésében. A szívébe fájdalom markolt: abban halálosan biztos volt, hogy nem akarja elveszíteni Hiromotót, de azt is tudta, hogy nem akar a felesége lenni. Akkor meg hogyan maradhatna meg a kapcsolatuk egyáltalán?
A férfi némán hozzálépett, szó nélkül kivette a kezéből a sporttáskát, és a parkoló felé indult. Emiko egy pillanatnyi késéssel követte.
A kocsiban Hiromoto a lány felé fordult.
– Nem tudom, Emiko-csan, hogy mi történt veled. Azt érzem, hogy neheztelsz rám, de komolyan mondom, fogalmam sincs, hogy miért. Remélem, hogy legalább te tudod.
Emiko szemébe könny szökött. Sietve megrázta a fejét, és inkább kibámult az ablakon. Szavait is az üvegnek intézte.
– Sajnálom, Hiromoto-kun. Ha ennek az egésznek vége lesz, majd megbeszéljük, de most még képtelen vagyok rá.
A nyomozó bólintott, és elindította az autót. A motor mélyen felzúgott, aztán a hangja élessé vált. Hiromoto összeráncolta a szemöldökét, és elfordította a kulcsot. Emiko nem merte megtörni a hirtelen beálló csöndet, csak figyelte, hogy mi tesz a férfi.
Vártak vagy egy percet, aztán Hiromoto újra elindította a motort, ami ezúttal a megszokott hangon duruzsolt.
A lány lakásánál együtt szálltak ki, de nyomozó csak az ajtóig ment vele, ott lecövekelt.
– Kérlek, hozd ki a gyógyszert, itt megvárlak.
Emiko a cipőjét le sem véve szaladt a fürdőszobába. A kis tükrös szekrényben, hátul, minden más doboz, tégely és fiola mögött megtalálta a narancssárga üvegcsét. Visszasietett a nyomozóhoz, és a kezébe nyomta.
– Remélem, ezzel tényleg lezárhatjuk! – sóhajtotta, aztán gyorsan becsukta az ajtót. Megfordult, hátát a sima, barna fának támasztotta, és lassan lecsúszott a földre. Felhúzta a térdét, átölelte, és próbálta rendbe tenni kusza gondolatait. Még sokáig ült ott ugyanabban a helyzetben, cipőben, kabátban, zavartan.