*

Álmában egy sziklán állt, alatta haragosan kavargott az óceán, ami egy hatalmasabb tajtékos hullámokat vetett. Az eget sötét felhők borították egészen a szemhatárig. Érezte bőrén a süvöltő szelet. Fázott. Reszketve húzta össze testén az édesanyja kendőjét, de az sem segített. Aztán megérezte, hogy valaki áll a háta mögött: meleg test simult az övéhez, két, erős kar ölelte át. Hirtelen átjárta a nyugalom és a határtalan biztonság.
– Nyugodj meg, itt vagyok veled – hallott egy mély hangot.
Mosolyogva bólintott, és a férfi mellkasára hajtotta a fejét. Percekig ringatózott ebben a megnyugtató ölelésben, aztán a férfi ellépett mögüle, ő meg felsóhajtott, és elindult a szikla pereme felé. Lenézett a haragvó vízre, aztán elrugaszkodott, és levetette magát. Zuhanás közben szél süvített a fülében, a mélység magába szippantotta. Pillanatra megérintette a pánik, de aztán kitárta a szárnyát, és a rémítő hullámok felett siklani kezdett. A szabadság, a repülés mámorítóan hatott rá, boldogan felrikoltott.
Az egyik hullám túl közel futott el alatta, jegesen szúró vízcseppek szurkálták a bőrét, ezért feljebb emelkedett, és visszafordult a part felé.
A sziklán, ahonnan indult, két alakot látott: egy alacsony karcsút és egy magas, széles vállút. Tudta, hogy ismeri őket, de a nevük nem jutott az eszébe. Távolabb a parton végig virágba borult cseresznyefák sorakoztak, a heves szélben hóesésként kavarogtak a fehér szirmok. A fák tömegén túl a szülei házát látta, a családja előtte állt. Az édesanyja felé intett, ő pedig hangos vijjogással válaszolt.
Ekkor megdördült az ég, a föld megrázkódott, a viharfellegek között villám cikázott végig. Jeges szél söpört végig a vidéken, a szirmokat mind magával ragadta a förgeteg és a következő pillanatban már csak csupasz torzók meredeztek a dús lombok helyén, Fel akart feküdni a következő szélrohamra, de az elkapta, megpörgette, és a föld felé taszította. Kétségbeesetten csapkodott a szárnyaival, de ez csak arra volt elég, hogy lassítsa a becsapódást. A földet érésbe belenyekkent, szörnyű fájdalom söpört végig a testén. Feltápászkodott, és akkor látta meg a repedéseket, amik lassan, ám feltartozhatatlanul keresztülfutottak a sziklán. Megrémült. A következő széllökés mellbe taszította, kis híján hanyatt esett, de aztán sikerült visszanyernie az egyensúlyát. A szárnyaival ismét vad csapkodásba kezdett, de nem volt elég lendülete. Rohanni kezdett az óceán felé, közben látta a két alakot. Mindketten továbbra is a vizet bámulták, anélkül, hogy sejtelmük lett volna a hátuk mögött folyó eseményekről.
Elrohant mellettük, és a mélység fölött végre bevált a számítása: az egyik léglöket a szárnya alá kapott. A magasba lendült, aztán egy gyors irányváltással visszafordult a part felé. A két férfi ekkor vette észre a közelgő veszélyt. Egyszerre fordultak sarkon, és rohanni kezdtek a biztonságot jelentő cseresznyefák felé, ám a lány látta, hogy elkéstek: a szikladarab hamarabb fog leszakadni, mintsem elérhetnék a csupasz torzókat.
Emiko az utolsó pillanatban jött rá a megoldásra. Lejjebb ereszkedett, és kezét előrenyújtva elkapta a kisebbik alak kapucniját, majd a másik pulcsiját. A hatalmas súlytöbblet majdnem lerántotta. Annyi energiája maradt, hogy pár méterrel odébb hajította mind a kettőt. Viszont a szikla repedése szélesedni kezdett, és az orom lassan, de megállíthatatlanul kezdett leszakadni, magával rántva mindkét férfit.
A lány utánuk kapott, de egyiket sem érhette el. Tudta, ha alájuk repül, az egyikük zuhanását megállíthatja. De mindkettőt nem mentheti meg. Kétségbeesetten felrikoltott, és harmadjára is levetette magát.
Felriadt. Egész teste izzadtságban fürdött, és úgy reszketett, hogy összekoccantak a fogai. Magára húzta a puha takarót, arcát befúrta a párnába, és zokogni kezdett. Az álom annyira nyomasztó és egyben szörnyen valóságos volt, hogy csaknem megszakadt a szíve. Amikor kicsit megnyugodott, megtörölte az arcát, és a holdfény festette fénylő sávokat kezdte bámulni a padlón. Felidézte az este elhangzottakat, a dühét, a magányát, a bizonytalanságát… és azt a határtalan megkönnyebbülést, ami az el nem hangzott lánykérés miatt öntötte el. Egészen addig a pillanatig nem volt tudatában, hogy mit akar, de amit igazán szörnyűnek talált, az, hogy még most sem tudta. Csak annyit, hogy mit nem akar. És az a Hiromotóval kötendő házasság volt leginkább.