*

A rendőrfőnök egy, japán mércével hatalmasnak számító, idősebb férfi volt. Dereknek már az első találkozásukkor is egy szumó birkózó jutott róla eszébe, pedig akkor Kitamura rendőrfőnök még mosolygott. Most viszont nem.
– Shaiman nyomozó, Kucumi nyomozó, kérem, tájékoztassanak az ügy állásáról!
Hiromoto meghajolt.
– Kitamura-szama, a jelentésemben mindent részletesen leírtam. Jelen pillanatban egy letartóztatást foganatosítottunk, egy folyamatban van, és további kihallgatásokat tervezünk.
– Akkor nem baleset volt?
– A bizonyítékok alapján az áldozat halálát hirtelen megemelkedő vérnyomás-változás miatti szívinfarktus okozta, amihez az vezetett, hogy megijesztették.
– Ez nem gyilkosság, legfeljebb gondatlan veszélyeztetés.
– Az a vád, uram.
– De, ha megvan az elkövető, miért van szükség további letartóztatásra illetve kihallgatásra?
– Az ügynek vannak egyéb aspektusai is, Kitamura-szama, amelyeket mindenképpen tisztáznunk kell az ügy lezárása előtt.
– És ezen aspektusok bármelyike kapcsolatban van a Zerowaste-tel, vagy Morales igazgatóval?
– Nem tartjuk kizártnak.
– És ezek kapcsolódnak a halálesethez?
– Nem közvetlenül, Kitamura-szama, de...
– Akkor Shaliman nyomozó közreműködésére a továbbiakban nincs szükség.
– De...
– Shaliman nyomozó, nagyon köszönjük az együttműködését! Kérem, írja meg a jelentését még a mai napon, és juttassa el hozzám!
A két nyomozó egymásra nézett. Hiromoto szóra nyitotta a száját, de Derek legyintett. A rendőrfőnökhöz fordult, tiszteletteljesen meghajolt.
– Kitamura-szama, megengedi, hogy távozzak?
– Igen, nyomozó. Remek munkát végzett!
Derek még egyszer meghajolt, kilépett a folyosóra és nekitámaszkodott a falnak. Megkísértette némi bűntudat, amiért a társát a medve elé vetette, de, remélte, hogy nem ismerte félre Hiromotót.
Lassan teltek a percek, a hangszigetelt ajtón egy hang sem szűrődött ki. Az amerikai épp arra gondolt, hogy ezt a gyakorlatot odahaza is be kellene vezetni: mennyivel jobb lenne, ha a lecseszéseket nem hallaná az egész őrs...
Csaknem negyedóra telt el, mire Hiromoto kilépett az irodából, és gyors léptekkel a parkoló felé indult.
Derek mellészegődött, de a japán egészen a Nissanig egy szót sem szólt. A kocsi mellett megtorpant, és halvány mosollyal az amerikaira nézett.
– Visszarakott az ügyre, Derek-szan. Együtt lezárhatjuk az esetet, és teljesen szabad kezet kaptunk.
– Mivel tudtad meggyőzni?
– Teljes őszinteséggel. Vázoltam, hogy sokkal jobban járunk, ha a titkolózás és sunnyogás helyett feljelentést teszünk Nodera-szan ellen családon belüli erőszakért, de tisztázzuk a többi vád alól, emellett a kábítószer-ellenesek helyett mi járunk a végére az Adderallnak, mivel ott még elképzelhető az amerikai érintettség.
– És mit kaptál Mizumaki Dzsundzsi letartóztatása miatt?
– Még semmit. Azt mondta, hogy ha vallomásra bírjuk a bátyja illegális ügyeiben, akkor jól csináltuk, ha nem, akkor meg komoly seggberúgásnak nézek elébe, mert a névtelen levelek meg az ijesztgetés legfeljebb megrovást fog eredményezni, de az ügyvédek úgyis kimossák.
– Még így is, hogy bevallotta?
– Még így is. Mivel csak közvetetten okozta Nodera Naemu-szan halálát, ez édeskevés a börtönhöz.
– Akkor vele lesz még egy komoly meneted.
– Én is attól tartok. De most vár rám egy másik súlyos beszélgetés.
– Igen, és sajnálom. Én meg megyek Moraleshez.
– Szívesen cserélnék veled – sóhajtott Hiromoto, majd meghajolt, és beült az autóba.
Derek hosszan nézett utána. Egy része nagyon irigyelte a társát, de egy másik része meg valahol örült, hogy ő kimarad ebből a kínos beszélgetésből.
Elment ebédelni, de fizetéskor a telefonjára pillantva kénytelen volt megállapítani, hogy nem húzhatja tovább az időt.
Útvonaltervre már nem volt szüksége, de azért bekapcsolta a bérelt autó navigációját, csak hogy gyakorolja kicsit a japánt. És különben sincs jobb feszültséglevezető, mint egy idegen nyelven beszélő GPS-szel veszekedni.
Leparkolt a már ismert ház előtt, és sóhajtva kikászálódott a kocsiból.
Csengetésére az igazgató szinte azonnal ajtót nyitott, mintha csak várta volna.
– Mr. Shaliman! Hírekkel jött, vagy további kérdésekkel?
Derek elmosolyodott.
– Bizonyos értelemben mind a kettővel. Bemehetek, uram?
– Jöjjön, jöjjön, nyitva van a kapu! Hol hagyta a társát?
A nyomozó belépett az udvarba, és követte a házigazdát, be a házba.
Morales kérdés nélkül töltött neki almalevet, ő maga egy pohár whiskey-vel a kezében ült le az egyik fotelbe.
– És jó hír, vagy rossz hír? – emelte az italát a nyomozó felé.
– Tulajdonképpen jó. Megtaláltuk a levélírót. Kiderült, hogy az illető járt az irodaházban, és ő ijesztette meg annyira Mrs. Noderát, hogy szívrohamot kapott.
– Ó. Mondanám, hogy ez remek, de a körülmények miatt... Gondolom, ez azt is jelenti, hogy a cég folytathatja a működését.
– Majdnem, viszont van itt még valami.
– Hallgatom.
– Tegnap a kérdésünkre ön azt felelte, hogy tudott róla, hogy Mrs. Nodera szedett Adderallt. Most a laborvizsgálat nagy mennyiségű amfetamint talált a vérében, ami szintén hozzájárulhatott a halálához. Vizsgáljuk, hogy honnan szerezte az ön titkárnője ezt a tiltólistás gyógyszert, és azt találtuk, hogy ön, a legutóbbi hazautazásáról visszatérve hozott be ilyen szert az országba. Meg tudja ezt erősíteni?
Morales egy pillanatnyi gondolkodás után bólintott.
– Igen. Felírattam otthon magamnak, és elhoztam egy dobozzal.
– Megkérdezhetem, hogy miért?
– Nem egyértelmű? Naemu megkért, hogy szerezzek neki. Először nemet mondtam, de aztán láttam, hogy mennyire küzd a határidőkkel, én meg amúgy is mentem haza, ezért azt gondoltam... De végül nem kellett neki.
– Ezt tudja valahogy igazolni?
Az igazgató halkan, örömtelenül felnevetett.
– Képzelje, igen. – Nehézkesen feltápászkodott, és az italosszekrényhez lépve elővett egy gyógyszeres dobozt. Megnézte a címkéjét, aztán bólogatva Derek kezébe nyomta.
– Itt van az egész bontatlanul. Én nem élek ilyen szarokkal.
A nyomozó a dobozra meredt. Ha nem Morales, akkor ki lehetett? Nagyon remélte, hogy a harmadik versenyző a nyerő.
– Mr. Morales, nagyon köszönöm a segítségét! Holnap megküldjük a hivatalos határozatot is, hogy a céget semmilyen felelősség nem terheli ebben a sajnálatos halálesetben.
– Köszönöm, nyomozó! Elárulna nekem még valamit?
– Igen?
– A férje... bántotta őt?
Derek elkomorodva bólintott.
– Sajnos igen. És holnap emiatt feljelentést fogunk tenni ellene. Viszont a halálához nincs köze. Ön elmegy a szertartásra?
Az igazgató megvonta a vállát.
– Igazából, nem tudom. Mindig is utáltam a temetéseket, és szerintem ezek a japók sem csinálják jobban, mint mi. De fogok inni egyet az egészségére.
– Teljesen megértem, uram. Nagyon köszönöm az együttműködését!
– Ugyan már! Ezt hagyja nyugodtan arra a nyalka fiúra!
Derek elvigyorodott.
– Igenis, uram! És higgye el, őszintén örülök, hogy megismerhettem.
Az igazgató a kapuig kísérte, és mosolyogva búcsút intett, amikor beszállt a kocsiba.
A nyomozó nagyot fújt, és gázt adott. Ez jobban ment, mint gondolta.