*

Az étterem belülről sokkal nagyobb volt, mint amilyennek kintről látszott, de ehhez a nyomozó már kezdett hozzászokni. Letelepedek az egyik hatalmas, barna asztal mellé, Derek rutinosan maga alá hajtogatta hosszú lábait, és kíváncsian nézett a lányra. A fáradságon túl mást is látott Emiko arcán, mintha valami komolyan bántotta volna.
– Ha nincs kedved a ma estéhez, csak szólj, és hazaviszlek – mondta halkan.
Emiko megrázta a fejét.
– Nem erről van szó, csak tényleg elfáradtam. De ez az utolsó estéd Japánban, úgyhogy ma este mulatunk!
A nyomozó elhúzta a száját.
– Azt a részét most kihagynám, hacsak nem úgy értetted a mulatságot, hogy nem csinálunk semmit sem.
– Gondoltam megmutatom neked a város éjszakai életét.
– Abból többet láttam, mint szerettem volna.
Megérkezett a pincér, és felvette a rendelésüket.
– Ne haragudj, Derek-szan, most nem vagyok túl jó társaság – próbált mosolyogni Emiko. – Mesélj, milyen volt a napod!
– Nem volt nagy szám, ami azt illeti. Megvettem az ajándékokat az otthoniaknak, leadtam a belépőmet az őrsön, és a kollégák rendeztek egy meglepetés bulit.
– Ez kedves tőlük – bólintott szórakozottan Emiko.
– Igen, én is azt gondolom. Még tortám is volt.
Az ételük meglepően gyorsan megérkezett, és Derek azonnal rávetette magát, de Emiko szinte hozzá sem nyúlt a tányérjához.
A nyomozó egy darabig magában fogalmazta meg a kérdéseit: nem értette a lány furcsa hangulatát, de érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Azon tűnődött, hogy mivel vidíthatná fel, aztán eszébe jutott a park, és a virágzó cseresznyefák. Hirtelen letette az evőpálcikáit.
– Menjünk! – szólt halkan. Felállt, a pulthoz sietett, majd pár perc múlva visszatért a még mindig a tányérját bámuló lányhoz, kézen fogta, és az autóhoz sétáltak. Vezetés közben többször is Emikóra nézett, és, amikor a lány végre viszonozta a pillantását, a férfi bíztatóan elmosolyodott. Finoman végigsimított Emiko combján, és megkönnyebbült, hogy a lány megszorította a kezét. 
A park előtt megállította a motort, és némán kinyitotta az ajtót Emikónak.
A papírlámpások fénye ismét elvarázsolta. Megigézetten nézte a cseresznyefák rózsaszín szirmait átvilágító selymes fényt, majd szembefordult a lánnyal, gyengéden az álla alá nyúlt, és felemelte a fejét.
– Mondd el, hogy mi bánt! – kérte halkan.
– Nem érdekes, de komolyan – rázta a fejét Emiko, és erőltetetten elmosolyodott.
– Nem hiszek neked. – Derek elsimította a lány hajába hulló hajtincset. – De, ha még így is lenne, akkor is tudni szeretném, hogy mi történt.
– Hát jó. Ma tartottunk egy értekezletet. Korábban ezeket mindig Naemu-szan szervezte, és nélküle valahogy semmi sem volt a helyén. Az egész nem tűnt helyesnek. Ráadásul Morales igazgató bejelentette, hogy visszarendelték az Államokba, úgyhogy ő is elhagyja a céget. Nagyon szomorú lett a hangulat, pedig korábban ezeken a bulikon mindig olyan jól mulattunk.
Derek egy pillanatig nézte Emikót, aztán közelebb lépett, és szótlanul magához szorította. Érezte a lányból áradó szomorúságot, és azon tűnődött, hogyan segíthetne, de semmi értelmes nem jutott az eszébe. Sokáig álltak a tavaszi estét betöltő virágillatban, aztán Emiko lassan kibontakozott a férfi öleléséből, hátralépett, és a nyomozó szemébe nézett.
– Sajnálom, Derek-szan, hogy elrontottam az utolsó estédet. Jobb, ha most hazamegyek.
– Nem rontottál el semmit. Együtt vagyunk, veled vagyok, amíg csak lehet.
– Az már nem tart sokáig – hajtotta le a fejét a lány.
– Tudom, és erről is akartam beszélni veled. – Derek mély levegőt vett, aztán kibökte: – Emiko-szan, eljönnél velem San Franciscóba?
A lány félrehajtott fejjel nézett rá.
– Nincs jegyem holnapra – mosolyodott el végül.
– Nem úgy értem, hogy most rögtön, hanem, amikor tudsz. Egy hónap múlva, vagy kettő…
– Derek-szan, te megtennéd fordított esetben?
– Hogy hátrahagyok mindent? Igen. Még most is, ha a leghalványabb esély lenne rá, hogy egy magamfajta bunkó amerikait felvegyenek az itteni rendőrséghez, habozás nélkül.
– Te bolond vagy – nevetett a lány. – De kedves bolond. Hiszen alig ismersz!
– Azt hiszem, jobban ismerlek, mint sok férj a saját feleségét húsz év házasság után. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy veled akarok lenni. Adni akarok egy esélyt annak, ami most köztünk van.
– Miért, mi van köztünk?
– Én azt meg honnan tudjam? – tárta szét a kezét Derek. – Egyedül abban vagyok biztos, hogy nem akarom, hogy vége legyen.
– De még csak egy hete sincs, hogy találkoztunk!
– És ez szerinted idő függvénye?
A lány elnézett a cseresznyefák felé, majd megrázta a fejét. 
– Nem, tényleg nem az. Ez logikus gondolkodás kérdése.
– Akkor nem akarod folytatni? Itt és most vége van? Vagy eljössz velem, vagyis utánam?
Emiko egy pillanatig a férfi szemébe nézett aztán megrázta a fejét.
– Nem, Derek-szan, nem megyek el veled. Megígértem Kevin-szannak, hogy vele tartok.
A nyomozó levegő után kapott.
– Tessék?
– Április közepén Morales igazgatóval fogok elutazni az Államokba.
– Akkor te inkább őt…?
A lány pár szívdobbanásig nézte a férfi döbbenetét, aztán felnevetett.
– Nem, amire te gondolsz, arról szó sincs! Kevin-szan felajánlott egy pozíciót az új cégében.
– De miért tett ilyet? – kérdezte gyanakodva a nyomozó. – Ti ketten…?
– Mondom, hogy nem! Egyébként, ha már itt tartunk, a te erkölcseid nagyobb veszélyben lennének mellette, mint az enyémek.
Derek értetlenül nézett, aztán lassan ráébredt, mit akart közölni vele Emiko.
– Úgy érted, hogy ő…? Hűha, ezt nem gondoltam volna.
– Mert nem is igazán lényeges, csak szeretném, ha miatta nem izgulnál.
– Értem. – A nyomozó szíve megdermedt a gondolattól, hogy elveszti a lányt, de a világért sem mutatta volna ki. – Tehát nem miattam fogadtad el az állást, de nem is Morales miatt. Azt azért elárulod, hogy hova költözöl? – kérdezte végül szemöldökét ráncolva.
Emiko lassan bólintott, és közelebb lépett a nyomozóhoz.
– Tudod, Derek-szan – felnyúlt, és megsimogatta a férfi arcát –, lehet, hogy nem miattad döntöttem így, de mielőtt igent mondtam az ajánlatra, volt egy kikötésem.
– Milyen kikötés?
– Én akartam eldönteni, hogy hol kelljen majd élnem.
– És hol? – kérdezte feszülten a férfi.
– SF-ben, természetesen. Mert én is adni akarok egy esélyt magunknak.
A nyomozó döbbenten nézett a lányra, aztán végighullámzott bensőjén a megkönnyebbülés. Felkapta a könnyű testet, és nevetve körbefordult.
– Egy percig azt hittem, hogy ez az egész neked semmit sem jelent – sóhajtotta a selymes, sötét tincsekbe, mikor megállt a forgásban.
– Már hogyne jelentene! – mosolygott Emiko. – Majd gondolod, hogy hagyok elsétálni egy ilyen remek szakácsot?
Derek is elmosolyodott, aztán csak nézte elbűvölten, ahogy egy cseresznyevirág-szirom lassan vitorlázva aláereszkedik a lány hajára. A férfi szívét elöntötte a nyugalom, és a boldog bizonyosság, hogy szereti ezt a nőt. És, hogy még lesz elég ideje ezt sokszor kimondani.