38.

– Szerintem még itt hajts fel a dombra, a parkoló bejárata után közvetlenül, és az országház kapuja fölött majd leereszkedünk – vetette fel az ötletét Lisa. – Annyi erőm még van, hogy el tudjam tüntetni ezt a kocsit a fegyveres őrök szeme elől... Talán úgy nyerünk annyi időt, hogy bejussunk.
– És mennyi idő, amíg eltüntetsz minket?
Lisa körbe intett maga körül, miközben pár szót suttogott maga elé.
– Már meg is történt.
Wanda erre élesen jobbra rántotta a kormányt, és a szembesávon keresztülvágva egyenesen a gyepre hajtott. Joe majd leharapta a nyelvét, amikor a járdaszegélyen áthuppantak.
– Hé! Koncentrálnom kell! – kiáltott rá erélyesen Lisa a mellette ülőre, majd ismét pár szót suttogott.
Egy pillanatig úgy tűnt, nem lesz baj, az út mentén álldogáló géppisztolyos katonák csak bután tekergették a fejüket a hirtelen eltűnt mentőautót keresve, de aztán előbb az egyik, majd egyre többen tüzet nyitottak feléjük.
– A sziréna! – jött rá hirtelen Siobhan, hogy mire lőnek – Kapcsold ki a szirénát!
Wanda éles kanyarokkal próbált kitérni a szélesen pásztázó sorozatlövések elől, közben fél kézzel a visító hangot is lekapcsolta. Néhány golyó keményen koppant a kasznin, az egyik lyukat ütött az oldalán, alig arasznyira Joe feje mellett, és a túloldalon távozott, pár centire Siobhan karjától. Egy másik lövedék azonban a motortérbe csapódott, nyomában fekete füst tört elő a hűtőrács mögül. Alig tíz méterre voltak a domb tetejétől, ahonnan egy meredek fal szakadt le a Capital Hill előtti zászlófelvonási térre. A motor köhögve, rángatva küzdött tovább, immár bármelyik pillanatban feladhatta a harcot.
– Na, most kapaszkodjatok! – rikoltotta Wanda, és egyenesen a meredélynek kormányozta a kocsit.
– Aztaaaa! – ordította Joe, miközben összeölelkezett a teli torokból sikító Siobhannal.
A szétlyuggatott autó elérte és átszakította a gyenge korlátot, majd a díszkővel kirakott peremet, és lassan, komótosan átbillent a domb szélén…
...aztán ahelyett, hogy a mélybe bucskázott volna, úgy siklott alá, mintha egy enyhén kanyarodó csúszda lenne alatta. Pontosan az üvegzett bejáratba gurultak be, ám ott már lövésre tartott géppisztolyok fogadták őket.
– Ennyi volt – szusszantott Wanda. – Nincs több erőm.
– De ezek mindjárt szitává lőnek – súgta előre Siobhan.
Lisa semmit se szólt, láthatóan minden erejével azon volt, hogy fenntartsa az észlelhetetlenségüket. A megzavarodott katonák egyedül azért nem lőtték még szét őket, mert nem tudták, mi a célpont.
– Lisa, én még nem varázsolhatok, de az erőmet megoszthatom veled! – nyúlt át a lány a kis beszélő nyíláson, ami leválasztotta a betegszállító rész a sofőrfülkétől. Lisa úgy kapott a keze után, mint egy fuldokló.
Joe látta, ahogy Siobhan arca fájdalmasan megvonaglik, tekintete elfelhősödik, és mintegy transzban, idegen szavakat kezdett el kántálni. Érezte, ahogy az ismeretlen varázs behálózza, majd teljesen befedi a testét. Hirtelen véget ért a kántálás, és mindkét vörös hajú kiesett a transz állapotból.
– Tűnjünk el a kocsiból! – csapta ki az ajtót Lisa és ugrott kifelé. Wanda azonnal követte a példáját, a lassabban ocsúdó Joe-t pedig Siobhan rángatta maga után a hátsó ajtóból.
Futva kerülték meg a felsorakozott fegyvereseket, és épp a folyosóig jutottak, amikor leszakadt róluk a varázs. A következő pillanatban felugattak a géppisztolyok.