2

(A)

– Az a pasi rendes arc. Full nem érdemli, hogy elcsesszük az életét. Ne haragudj, de ez nekem tök para.

– Láttam, Gabo86 beszaribb, mint gondoltuk. Ettől még a terv nem változott. Nem léphet le, ez a te dolgod, oldd meg.

– Én nem akarom játszani az agyamat neki, hogy csillaghullást nézünk, aztán együtt megyünk haza, közben összemelegszünk, megígérem, hogy szülök neki gyerekeket, és amikor nyugdíjasok leszünk, és ülünk a szakadt rökamiénkon, nézzük a brazil sorozatot, megfogjuk egymás kezét... Én nem akarom ezt... játszani.

– Oké, tiszta sor. Akkor most nézz a szemembe, csajszi. Az van, hogy késő. Nincs visszaút. Végigcsinálod a terv szerint, egészen a kütyü elpasszolásáig, ha tetszik neked, ha nem. Osztozás előtt leléphetsz. Legkorábban. Utána annyi gyereket szülsz neki, amennyit akarsz. Fogtad?

– De a srác! Őt nem lehet valahogy hazaküldeni? Amíg nem tud semmit, nem lenne gáz.

– Gabo86 Enigmát épített otthon. Ő a buli szakértője, vágod?

– Nincs itt semmiféle Enigma.

– Na, ez az. A kütyü szovjet koppintás, csak a működése a lényeg, és egyikünk sem tudja, hogy néz ki. Nélküle fingunk sincs, mit keresünk odalent. Szóval? Ugye nem csinálsz hülyeséget?

Először lehajtotta a fejét, csuklóját az orra alá szorította, összeszedte magát, majd rám emelte a tekintetét. Elszánt volt. Úgy tűnt, a melóra. Bólintottam.

Éjjelre kiültem őrködni a sínnel ellentétes oldalra. Nehogy mégis megpróbáljon meglógni valamelyik. A sátorhelyet a sín íve félig körbeölelte, csak egyfelé volt út, oda ültem. Elég egy őr, a többiek hadd aludjanak. A gyár felé nem jutnának messzire, amúgy meg azt gondoltam, meg sem próbálnak szökni.

Mégsem lett eseménytelen az éjszaka. A töltésről, a vasúti megálló romjaitól jött a salakon csoszogó bakancstalpak hangja. Egy sötét alak volt, szája körül cigi parázslott. Mintha vonatra várna, unalmában füstkarikát fújt. [F2]! – ismertem föl. – Érdekes, úgy volt, hogy alszol! – gondoltam. Kilógál a sátorból, mialatt én őrhelyet kerestem?

Egy dízelmozdony állt meg egy pillanatra, eltakarva a megállót, aztán a tőle telhető legcsendesebb zakatolással, lassan indult tovább. [F2] alakja nem tűnt fel mögötte.

Zivatar és izzó féktárcsák szagát hozta a szél, meg valami transzformátorzümmögéshez hasonló hangot, a töltés felől. Egy fekete szőrcsomó lebegett a sínek fölött, jóval a vonat előtt, ami belül lilás fénnyel derengett. A szőr föllibbent, mintha forgatnák, közben a lila fény ember nagyságú gömbbé nőtt. Egyszer csak szétröppentek a fekete szálak, szabadon áradt a lila fény és a zümmögés a gömbből, körülötte elektromos kisülések cikáztak. Fölpattantam, amikor a mozdony nekiütközött volna. Abban a pillanatban a jelenség eltűnt, a vonat pedig egyenletes sebességgel haladt tovább.

⸺

Képtelenség aludni ebben a sátorban. Na jó, ketten nyugodtan horkolnak, de én fulladozom a melegtől.

Mindenkinél van bunkofon. Egy kiránduláson! Ezek kockábbak, mint én. Mindegy, nem tudom, mire is számítottam egy IRC-s társaságtól.

Vajon tényleg mindenkinek van egy párja, akivel meg kellett osztania a telefonszámát, vagy csak Gabolany hülyített, hogy így adja meg nekem az övét? Gyanús, nem volt olyan veszélyes az út idáig. Alig feltűnő, ahogy rám hajtott. Azért én sem vagyok normális. Így beszólni neki egy kicsit erős volt. Korlátolt szegény, de végül is nem akart rosszat.

Remélem, nincs hangosra állítva a mobilja. Írok neki. Hogy kell bocsánatot kérni? Nem hangzik túl jól, hogy Bocs, hogy megmondtam, hogy hülye picsa vagy...

Na, megalkottam. 160 karakter. Küld. Csak ne pittyogjon, csak ne pittyogjon!

Várok.

A rezgésre.

Semmi.

Lemerült neki? Kispöcsű Nokia kell bele, úgy emlékszem. Odamegyek.

Nehogy rálépjek valakire a sötétben! Hol a lába? Tapogatok. Üres hálózsákot érzek. Eltűnt. Nemcsak a lába, az egész lány, Nokiástul. Lelépett? Miattam? Bele az éjszakába? Jaj, Lun^Husi, azt hittem, beszéltél a fejével. Ti lányok nem megnyugtatni szoktátok a másikat, ha félrevonultok kettesben?!

Mi legyen? Föllármázzam a társaságot? Előbb körülnézek kint. Bár kétlem, hogy telefonnal ment pisálni...

Milyen jól látok sötétben, ha hozzászokik a szemem! Ott van például a tábor végénél Lun^Husi. Őrt ül? Mennyit paráznak ezek a biztonság miatt! Pár száz métert jöttünk a várostól, könyörgöm. Mitől féltek? Mindenesetre Gabolany nincs vele, csak a másik irányba indulhatott. Fölkapaszkodom a töltésre. Félúton vagyok a sínig, kétségbeesett szuszogást hallok. Alig tud nyöszörögni, mintha bekötötték volna a száját. Csak kicsit közelebb érve hallom meg. Női hang. Látom! A sínen fekszik keresztben. Összekötözve. Ő az, Gabolany.

A megálló romjai felől lassú zakatolást hallok. Mozdony érkezik. Beáll a megállóba. Nem azt mondtátok, hogy használaton kívüli szakasz? Akármit is mondtatok, jön a vonat. Rángatni kezdem a lányt lefelé a pályáról. A test nem mozdul. A kötél beakadt. Nem, odakötözték a rögzítőcsavarhoz. A vonat indul. Integetek, de valami nem stimmel. Rájövök, hogy nem láthatnak, totál sötét van. A mozdony nincs kivilágítva. Inkognitóban jött? Lehet, hogy direkt föl akarja szeletelni Gabolanyt?

A vonatot nézem. Már elugrani sincs időm. Elsötétül a világ. Egy másodpercre. Most lilás derengést látok magam körül. Ez a halálközeli élmény?

– Segítség!

Két szürke pofa hallgatja a jajveszékelésemet, mint valami Z-kategóriás film kórházban ébredős jelenetében. Egy műtőasztalon fekszem, mellettem Gabolany. A szemembe néz. Elájul.

Én is gúzsba vagyok kötve. A lábaink előtt ventilátorszerű fémszerkezet.

Az egyik szürke kaparász a futurisztikus karperecén. Idegen arca emberi alakot ölt, és barátságos mosollyal válaszol:

– Miben segíthetek?

– Hol vagyok?

– Ez egy UFO. Majdnem használhatatlanná tette a testeteket egy vonat. Elhoztunk benneteket.

– UFO?! Akarom mondani, köszönjük.

– Neked UFO, nekünk, marslakóknak munkahely. De ez nem mentőakció. Feldolgozás.

Feldolgozás? Ártatlan szó, de nem ebben a kontextusban. Harcolok a rémülettel, hogy kigondoljam, mi a legfontosabb kérdésem a sok közül.

– Túléljük?

– Sajnálom.

A marslakó visszaváltozik, újra kapar kettőt a karperecén. A lábaink előtti hatalmas forgókés ettől forgásba lendül, a műtőasztal pedig unduláló mozgással továbbítja kettőnk testét előre. Közelebb vonaglok Gabolanyhoz, hogy megszorítsam a kezét.

(B)

Hajnalban [F2] jött a sátor felől.

– Te ébren vagy? Eltűnt az expert.

– Mi tűnt el?

– Gabo mit tudom én, mennyi. Vissza kell hoznunk.

– Kizárt, hogy lelépett. Egész éjjel itt ültem. Gabolanyt ébresztetted?

– Ja, ő sincs itt.

– Mi? Nincs a sátorban?

– Se a sátorban, se a környéken. Biztos, hogy nem erre jöttek?

– Halálbiztos.

– Azt most inkább ne emlegesd.

– Ha a sínen át menekülnek, majd a csőlakók visszazavarják őket.

– Ezek nem csőlakók.

– Tudom, a gyártelepi emberevők. Volt a Fókuszban. Elhitted?

– Az ordas kamu volt.

– Akkor csak nyugi, visszajönnek.

– Maguktól nem. Brandon, ébresztő! Szopás van. Megyünk a gyártelepre.

– Az miért szopás?

– Nem a kütyüért megyünk. A párocskát kell kimenteni a vademberek közül.

Összekaptuk a cuccainkat, addig Brandon észhez tért.

– Bementek a gyártelepre? Ezek kinyírták a két csórit, vagy ha nem, minket ki fognak, ha szarakodunk velük. Nem erről volt szó, [F2]. Én a magam részéről hazahúztam.

– Egy lószart húztál haza. Figyeljetek! Egy csapat vagyunk. Van infóm a bódélakókról. Nem ölnek embert, viszont nem engednek ki látogatót élve. Volt, akit kihoztak onnan, de nem úgy, hogy szépen kérték a vadembereket. Megharcoltak velük. Ahogy mi is meg fogunk. Az akciót be kell fejezni. Nem opció.

– Számíthatsz rám. Lány vagyok, de kemény. Gabolanyt és Gabo86-ot nem tudnám csak úgy harc nélkül itthagyni.

– Oké, le vagyok szavazva. Menjünk!