Este

– Zalán, ma este játsszuk azt, hogy felnőttesen beszélünk! Mint férfi a férfival, oké?

– Rendicsek, barátom!

– Na, ez a beszéd! Figyelj! Matyi csúfol még?

– Igen, mindig. – Zalán eddig tudta játszani a játékot, visszatért a panaszos kisfiúhangja. – Apu, én nem akarok az iskolában lakni. Én veled akarok aludni.

– Az iskolában lakni? A lila virágosba fogsz járni. Nem bentlakásos, mindennap hazajössz velem, mint most. Mondd csak, Matyi beszélt neked ilyenekről?

A semmibe bámul, közben bólint egy alig észrevehetőt.

– És te mit csináltál, amikor mondta?

Megvonja a vállát. Aztán mégis eszébe jut valami, mert feltartja a mutatóujját:

– A harag rossz tanácsadó.

– És ezt ki tanította?

– Ibolya néni, de szólíthatom Ibinek.

Kicsit gondolkodom, hol hallottam ezt a nevet. Egy ajtón álló felirat ugrik be: Dr. Pálinger Ibolya – iskolapszichológus. Meglepett hangon kérdezem:

– Beszélt veled Ibolya néni?

– Vagy Ibi.

A helyzet komolyabb, mint gondoltam. Hátradőlök, nehezen kapok levegőt, de muszáj higgadtan válaszolnom.

– Figyelj, nem szabad verekedni. Baj lehet belőle. Érted?

– Nem verekszem!

Torkaszakadtából ordítva csapkodni kezd engem.

– A békát akarom, anyut akarom! Nem akarlak! Ne vigyél aludni! Vigyél oviba! Miért, miért hagytam az oviban? Miért gyógyított meg? Menj el! Nem alszom! Az ovi, az anyu! Beteg a béka, megfázott! Nem reggel, most vigyél, most! Matyi csúfol, de akkor is beszélni akarok vele! A kecskebékával!

Egy ideig hallgatom a dühkitörését, tűröm, hogy ütlegel, ahol ér, nem tehetek mást. Nyomaszt, hogy összefüggéstelenül beszél, és hogy ma még dolgoznom is kéne.