Szerda délután

Mindjárt vége a munkaidőnek, de ma még semmit nem csináltam. Egész nap a kecskebékán járt az eszem. Hol van? Miért nem hiányzott Zalánnak aznap, amikor elvesztette? Most miről jutott eszébe? És főleg, mi köze Matyinak Zalán halott anyjához? Talán téged is gúnyolt a kis komisz? Remélem, a pszichológus tudja a dolgát, egyre kevésbé tudom kezelni Zalánt.

Egy vezetékes számról hívnak. A telefon jelzi, hogy tegnap este volt nem fogadott hívásom. A lefektetés egész emberes meló volt, nem csodálkozom, hogy nem vettem észre. Felveszem.

– Gyámhivatal, Kalmár Dezsőné.

Nem hangzik jól, levegőért kapkodok. Tovább mondja.

– Én hívtam tegnap is. Azért keresem, mert családlátogatás van betervezve önöknél. Meg szoktam kérdezni, hogy otthon lesznek-e. Már akit megtalálok, de szerencsére önök nem titkosították az óvodai nyilvántartásban a telefonszámukat.

Csak annyit tudok kinyögni, mikor. Alig hallok a fülemben zúgó vértől.

– Holnap este hétkor. A nem fogadott hívásokat is jegyzőkönyvbe vesszük, de egy még belefér. Ha nem alkalmas az időpont, inkább most szóljon; rosszul veszi ki magát, ha többször kell házhoz mennünk.

Egy percre ledermedek, csak azután csöndesedik el a szívverésem. Igen, ez az a hivatal, aki elveheti tőlem a gyereket. Nem adtam rá okot, de valaki rám uszította őket. Ki az? Csak rámijeszt, vagy elszánt, hogy bosszút álljon rajtunk? Vajon befolyásos ember? Megint a te utolsó előtti mondatodat hallom: „Veletek leszek, csak maradj, aki vagy". Velünk? Lesz-e egyáltalán velünk, vagy csak én és Zalán? Aztán csak arra tudok gondolni, pihennem kell. Reggelig csak egy rajzot kell letisztáznom, ráérek a hajnali órákban megcsinálni. Este hamar lefekszünk.