Cserni András: Limonádé

A kora júniusi napsütés kellemesen felmelegítette a levegőt. A Holdsugár Hotel illatozó virágokkal teli kertje egyik legszebb arcát mutatta. Minden adott volt a pihentető kikapcsolódáshoz.

Kővágó Szilárd elégedetten szívta be a természet illatát, s egy pillanatra lehunyta a szemét. Csend! Áldott csend! Pár napra elszakadhatott a város benzinszagától és állandó zajától. Itt a madárcsiripelésen és az esti tücsökmuzsikán túl csak a vendégtársaival folytatott beszélgetések törték meg a csendet – s ezek egyikét se bánta. A pár napi ismeretség alatt összeszokott, szórakoztató asztaltársaság jó órája gyűlt össze a teraszon: a Szeghő házaspár és egy idősebb úr, Bokor Zoltán kártyáztak, a dohányzó sarokban pöfékelt két jóbarát, Zay Huba és Keszeg Endre, Szilárd mellett pedig az örökké csacsogó Halász Csilla és Gross Tamás ültek. Élénk eszmecsere folyt.

– Az emberek szerintem még ma is túl komolyan veszik a monogámiát – jegyezte meg Tamás. – Miért kéne egész életünkre elköteleződni egy ember mellett?

– Több jó ok is akad – mondta két slukk között Huba. – Például az egészségügyi kockázat. Aki, már bocsánat a szóhasználatért, de fűvel-fával összefekszik, ne lepődjön meg, ha vérbajt vagy HPV-t kap.

– Azok ellen lehet védekezni – replikázott Tamás. Most Szeghő Kornél szólt közbe:

– Voltál már szerelmes, Tamás? Úgy értem, nagyon? Mert ha az ember egyszer megtapasztalja, milyen valakit teljes szívvel szeretni, utána nem kíván mással lenni, mert megtalálta a tökéletes párt. Minden más test ugyanolyan lesz, s minden lélekben látni valami zavarót. Higgye el, tizenöt éve vagyunk együtt, s ebből kilencet házasságban töltöttünk. És soha, senki mást nem kívántunk, csak egymást. Igaz, drágám? – lehelt könnyű csókot felesége nyakára. A nő elmosolyodott.

– Hát persze.

– Meg egyébként is, olyan etikátlan a másik háta mögött kufircolni – csatlakozott a disputához Csilla. – Ha valaki társat választ, tisztelje annyira, hogy hűséges hozzá. Különösen, ha oltár előtt fogadja meg.

– Nyitott kapcsolatról nem hallottál még? – kérdezte Tamás. Csilla grimaszolt.

– Nem hiszek az ilyesmiben. Az úgynevezett nyitott kapcsolat a megcsalás rivaldafényben. Aki igazán szereti a párját, nem akar mással lenni úgy. Jól mondom, Kornél?

– Pontosan – biccentett nagy mosollyal a férfi. – El nem tudnám képzelni magam más nő oldalán, mint Klárién.

– Pedig a vágy és a szerelem nem ugyanaz – szólt közbe először Endre. – Szerethetsz valakit teljes szívvel, de ha meglátsz egy vonzó nőt az utcán, csak rádtör a vágy. És ha volna esélyetek egy vagy akár több szenvedélyes éjszakára, nem éreznéd magad börtönben a szigorú elveid miatt? A vágy elfojtása sose vezet jóra. És valakit erre kérni hatalmas önzés.

– Önzés az, ha belerondítasz mások jól működő kapcsolatába – jegyezte meg enyhe éllel Csilla. – Megjelenik egy nagy hódító, elcsavarja valamelyiküket egy görbe estére, majd lelép, de a következmények a párra szakadnak. Tönkremegy az egész életük.

– Milyen harapós vagy ma – kacagott fel Tamás. Csilla vállat vont.

– Tegnap este sokáig voltam fenn, jártam egyet. Valószínűleg ti fizetitek meg az árát.

Lassan másfelé terelődött a szó, s támadt egy kis jövés-menés. Huba és Endre befejezték a cigarettázást, előbbi felment a szobájába Scrabble-ért. Jött egy pincér is, kérdezte, kérnek-e valamit inni. Kornél whiskyt rendelt, az öregúr és Tamás fröccsöt, Szilárd bodzás, Csilla klasszikus limonádét, Endre pedig barna sört magának és Hubának, majd mosdóba ment. Kisvártatva Tamás is felkelt, hogy járjon egyet, míg megjönnek az italok. Azok igen lassan készületek, Endre és Huba rég visszaértek, de még nem érkeztek meg. Klára úgy döntött, megsürgeti.

Hamarosan megérkezett a pincér, lepakolta az italokat. Tamás is nagyjából ekkorra ért vissza. Koccintottak, s ittak. Szilárd csatlakozott a kártyázókhoz, a többiek pedig Scrabble-özni kezdtek. A játékok izgalma azonban nem tartott sokáig, ugyanis Csilla szeme le-lecsukódott és szédülésre panaszkodott.

– Nem érzem jól magam – sóhajtotta erőtlenül. Huba aggódva kérdezte:

– Nem kaptál napszúrást?

– Nincs elég meleg ahhoz…

Alighogy kimondta, ájultan borult az asztalra. Huba ugrott, hogy segítsen, Kornél gyógyszerért szaladt. De hiába volt minden próbálkozás. Halász Csilla perceken belül halott volt.

***

A teljes döbbeneten Szilárd lett úrrá. Magánnyomozóként többször látta már a halált, nem sokkolta le. A megérzése viszont azt súgta, valami nincs rendben. Talán egyszerű szívroham vagy stroke végzett Csillával, de meglehet, hogy többről van szó. Egyik szemét gondosan a limonádé maradékán tartotta, miközben tárcsázta Gyöpös Gergelyt, legközelebbi ismerősét a rendőrségen. Röviden elmondta, mi történt, a férfi pedig biztosította, hamarosan odaérnek. Addig Szilárd tartsa a frontot.

Fél órán belül valóban felbukkantak a szirénázó rendőrautók. A helyszínelők és technikusok munkához láttak. Szilárd kérésére a limonádé megvizsgálásával kezdték, míg ő az asztaltársaságot igyekezett megnyugtatni.

– Ez szükségszerű ilyenkor – mondta. – Néhány kérdést kell majd intéznünk hozzátok, de ha úgy könnyebb nektek, beszélhettek velem.

– Törvényes ez így? – vonta fel a szemöldökét Endre.

– Van engedélyem rá.

Gergely diszkrét köhintése vette elejét a további kérdéseknek. Komor arccal szólt hozzájuk:

– Bíztam benne, hogy a mi munkánk véget ér azzal, hogy felteszünk pár rutinkérdést, de attól tartok, komoly nyomozást kell folytatnunk. A limonádéban altató maradványát találtuk meg. Annyi altatót, amennyi egy lovat is a másvilágra küldene. Halász Csillát megölték.

***

Újabb döbbenethullám söpört végig rajtuk. Kornél idegesen nyelt egyet.

– De hát… ki tehette? Mindvégig ott ültünk az asztalnál, láttuk egymást! És elénk tették le az italokat. Csak a pincér lehetett…

– Nem egészen – emelte fel ujját Szilárd. – Közülünk többen is elhagyták a teraszt hosszabb-rövidebb időre. Huba, Endre, Tamás és Klára is. Attól tartok, nincs mindnyájunknak alibije.

– Na ne szórakozz! – förmedt rá Huba. – Minket gyanúsítasz? Miért akarnánk megölni egy nőt, akit alig négy napja ismerünk? S ha már itt tartunk: te mitől állsz olyan marhára gyanún felül?

– Leginkább amiatt, hogy egész idő alatt nem hagytam el a teraszt. Esélyem se lett volna megmérgezni az italt.

– Na és nekem talán okom volt rá? – kérdezte fagyosan Huba. – Vagy akármelyikünknek?

– Épp ezt akarom kideríteni.

A tanúvallomások felvétele inkább csak formaság volt; mind látták egymást a tragédiát megelőző másfél-két órában, s tetszett, vagy sem, jól tudták azt is, Szilárdnak igaza van: négyüknek volt lehetősége altatót tenni Csilla limonádéjába, ha nem számítjuk a szálloda alkalmazottait. A magánnyomozó arra kérte őket, maradjanak a teraszon, míg ő körbenéz kicsit. Gergely és néhány rendőr velük maradt, hogy addig pontosítsák az adatokat, vallomásokat.

A kerten vágott át, megkerülte az épületet. A főbejáraton akart bemenni, ám kerítés állta útját. Eddig ez fel se tűnt – gondolta. A kétméteres fémlécek a hotel falától indultak, s messze nyúltak el addig, ahol a hatalmas kert véget ért. Kapu nem volt rajta sehol.

Végül csak a teraszon át tudott bejutni az épületbe. Elmélyülten vizsgálta a folyosót. Aki végigmegy rajta egyenesen, a bárba jut, ott keverték az italokat; balra lépcsősor visz a szobákhoz, jobbra a recepció és a földszinti mosdó. Rövid gondolkodás után belépett a bárba. Nem volt bent senki, csak egy alkalmazott állt a pult mögött – az, aki az italokat hozta nekik. Odalépett hozzá.

– Egyedül van? – kérdezte.

– Ilyenkor igen – felelte. – Nincs sok vendég, látja maga is.

– Az italokat ön állította akkor össze, gondolom.

– Igen, ezért tartott olyan sokáig. Mondtam a hölgynek is, mikor érdeklődött.

– Más nem jött be rajta kívül?

– De, többen. A két fiatalember, akik a teraszon dohányoztak, biztosan. Lehet, hogy mások is, de nem nagyon figyeltem, el voltam foglalva.

– Ők ketten miért ragadtak meg ennyire?

– Az egyikük megkérdezte: „Ezt nekünk készíti?” Mondtam, hogy igen, nagyon megörült. Nem volt ott, mikor felvettem a rendelést. Kérdezte, kivigye-e, de leintettem.

– És a másik?

– Szalvétát kért, azt mondta, a mosdóban elfogyott a kéztörlő, s vizes a keze. Kerítettem neki, megköszönte, majd kiment.

– S ez idő alatt hol álltak az italok?

– A pulton. Onnan a legkönnyebb felkapnom.

– Emlékszik, milyen sorrendben készítette elő őket?

– Azt hiszem, a limonádékkal kezdtem, az a legmacerásabb. Utána a két fröccs, a whisky és a sörök.

– Rendben. Köszönöm.

A szenvtelen logika kezdte kirajzolni Szilárd előtt, mi történt és hogyan. Ám a legfontosabb kérdésre, a miértre egyelőre nem tudta a választ.

***

– Halló? – hallatszott a telefonból Károlyi-Nagy Róza, a híres írónő hangja. Szilárd gyorsan belekezdett:

– Szia! Fontos kérdésem van. Adott egy asztaltársaság, zömében harmincas-negyvenes nők és férfiak. Beszélgetés folyik, amolyan disputa, többek közt szerelemről, megcsalásról. Páran elhagyják az asztalt, mielőtt és miután italrendelést vesz fel a pincér, majd drámai módon az egyik hölgy meghal a limonádéjába tett rengeteg altatótól. Mi lehet az indíték?

– Ezt nem a te feladatod volna kitalálni?

– Ha tudnám, nem hívnálak téged. Emlékezz, az egyetemi gyilkosság ügyét se bogozom ki soha, ha nem adod azt az ötletet…

– Nem kell hízelegned… Azt meg nem is kérdezem, mibe keveredtél megint. Te szabályosan vonzod a bűntényeket, mint mágnes a vasat.

– Elvégre magánnyomozó vagyok…

– Igen, persze… Szóval indíték. Ismerik egymást ezek az emberek?

– Alig négy napja. Elvileg. Egy házaspár van, de nem a feleség halt meg.

– Hm… Tehát jó eséllyel nincs kapcsolat a gyilkos és az áldozat között. Akkor utóbbi nyilvánvalóan látott valamit, amit nem kellett volna. Erre nem gondoltál?

Szilárd kezéből majd’ kiesett a telefon. Egy pillanat alatt megvilágosodott.

– Hát persze! – kiáltott fel. – Csak így történhetet! Köszönöm, Róza! Ismét hatalmas segítséget nyújtottál.

Letette a telefont, és kiviharzott a teraszra. Eljött a finálé ideje – gondolta.

***

Huba, Endre, Tamás, Bokor Zoltán, a Szeghő házaspár és a rendőrség képviselői az egyik asztalnál ültek, Szilárd pedig velük szemben állt. Demonstrációhoz készült.

– Alig másfél órája tragikus események szemtanúi voltunk. Halász Csilla a szemünk láttára halt meg, s mint kiderült, megmérgezték nagy adag altatóval. Nem tehette bele saját maga, hisz végig itt ült, láttuk volna. Van azonban köztünk négy személy, aki hosszabb-rövidebb időre elhagyta az asztalt, míg az italok készültek, s közülük az egyik beletette azokat a tablettákat a limonádéba, míg a bártender nem figyelt oda. Egyelőre hagyjuk az indítékot, nézzük a lehetőséget. Tamás a kertbe ment. Gondoltam rá, hogy az épületet megkerülve útba ejthette-e a bárt, ám ez lehetetlen: kétméteres kerítés állja útját a merész próbálkozónak. Csak itt, a teraszajtón lehet ki-be járni. Klára tudjuk, hogy a bárba ment, megkérdezni, hogy állnak az italok. Ha azonban babrált volna velük (ami megoldható, elvégre a pulton álltak egy tálcán), a bártender észreveszi, hisz addigra jóformán elkészült már. Más a helyzet Hubával és Endrével. Ők is jártak odabent, emlékezett rájuk az alkalmazott. Ám egy-egy pillanatra elfordult, tette a dolgát; nem ördöngösség belepottyantani valamit a limonádéba ezalatt. Na de annyi tablettát, hogy biztos halálos legyen? Az már keményebb dió. Ehhez szükség van arra, hogy a bártender hosszabb ideig ne figyeljen oda, legalább tíz-húsz másodpercig. Mondjuk amíg… szalvétát keres. S te pont ezt kértél tőle, Endre, igaz?

– Valóban – bólintott a férfi. – De tudtommal az nem bűn.

– Nem, de embert ölni igen. És ha a logika útját követjük, rendre ugyanaz az eredmény jön ki: neked volt csak alkalmad.

– Mert a pincérnek nem? Ha meg ilyen szépen gyanúsítgatsz, áruld már el, mi az indítékom?

– Emlékeztek, miről beszélgettünk, vitáztunk? Szerelem, monogámia, kapcsolatok… Talán nem véletlen került szóba. Csilla tegnap este sétát tett, mondta. Az az érzésem, látott valamit, amit nem az ő szemének szántak. Dühíti az eset, de nem tudja, mit tehetne, így hát burkolt célzásokat tesz, mikor arra terelődik a beszélgetés. Te persze rögtön rájöttél, merről fúj a szél, s megijedtél, hogy fény derül a titokra. Gyors lépésre szántad el magad: magadhoz vetted az altatót, beadtad az elfogyott kéztörlőről szóló mesét a bártendernek, s amíg ő nem figyelt, egy mozdulat, és kész!

– Ez most komoly? – horkant megvetően a férfi.

– Na de Szilárd… Mégis mit gondolsz, mit látott? – vetette közbe Kornél. A magánnyomozó elkomorodott.

– Úgy vélem, erre Klára tudja a választ, jól sejtem?

Kornél értetlen pillantást vetett feleségére, aki jeges szemmel nézte Szilárdot. Hosszas hallgatás után szólalt csak meg:

– Nem tudom, hogy egy égi hang súgta, vagy valóban piszkosul okos vagy, de nem tévedsz. Viszonyom van Endrével. Tegnap este a kertben találkoztunk. Hallottam, hogy valaki jár a kertben, de nem gondoltam volna… Azt meg végkép nem, hogy ennyire vadállat vagy – fordult Endréhez. Az pulykavörös volt a méregtől.

– Hálátlan szuka! – sziszegte. – Fedezlek a férjed előtt, erre te bemártasz?

– Gyilkosokkal nem akarok kapcsolatban lenni. Ők az emberiség legkegyetlenebb férgei.

– Akkor ne is kezdj már senkivel…

Klárára akart rontani, de két rendőr közbelépett és lefogták. Miközben elvezették, Gergely feltartott hüvelykujjával jelezte Szilárdnak elismerését, majd ment a dolgára.

Kornél teljesen összeomlott. Úgy nézett a feleségére, mint egy idegenre. Remegő hangon kérdezte:

– Ez… igaz? Tényleg viszonyod volt vele?

– Hetek óta. Miatta jöttem el ide is – hangzott a szenvtelen felelet. – És nem ő az első. A kapcsolatunk kezdete óta nyolc-tíz szeretőm volt.

– De hát miért? Azt hittem, szeretsz…

– Vak vagy és bolond! Azt hiszed, azért, mert neked én vagyok az egyetlen nő, nekem nem kell a kaland, az izgalom… Endre jól mondta: börtönben éreztem volna magam, ha nincsenek ezek a kalandjaim. A vágy ellen harcolni nem lehet. De látom, sose fogsz megérteni.

– Én ezt… nem hiszem el… – motyogta Kornél, majd zihálva elviharzott. Szilárd Klárához lépett, s mélyen a szemébe nézve mondta:

– Tudod, nem a gyilkosok a legkegyetlenebbek, hanem a hűtlenek. Ők ugyanis élethosszú szenvedésre kárhoztatják áldozataikat, azon ejtenek sebet, aki bízik bennük, szereti őket. Ennél pedig nem ismerek nagyobb aljasságot.

Megemelte poharát, s lehúzta megmaradt limonádéját, majd visszament a szobájába.