24.

– Biztos kipusztult a környékről az összes hal, ezek meg kiéheztek – zihálta Siobhan, csapzott haját törölgetve az arcából. – Azt hiszem, erre rácsesztünk.
– Talán nem – kiáltott fel Joe örömmel. – Ott jön a mentőautó! – mutatott a híd irányába. Siobhan zavart arcára pillantva jött csak rá, hogy a lány még semmit sem lát a hídból.
– Mindjárt kiér a hídkorlát mögül, és látod a fényszórót.
– Igen, már látom. De honnan tudod, hogy ez egy mentő?
– Látom… vigyázz!!!
A lány épp csak ki tudott fordulni a felugró hüllő támadása elől. Joe minden erejét beleadta az ütésbe, amitől a krokodil visszazuhant a többiek közé.
A veszett küzdelem folytatódott.
Joe csupán a szeme sarkából látta, amikor a mentő felkapcsolta a fényszirénát, majd a hangot is meghallotta. Az éles visítás kissé megzavarta a hüllőket, de csak a mentő közelében lévőket késztette menekülésre. A meglassult jármű az istennek sem akart odaérni hozzájuk. Viszont a Joe által látott repedések fölött simán átgurult, mintha azok ott se lennének.
– Remélem… fegyvert is… hoztak – nyögte Joe három sújtás közben. Már nagyon szédült.
A mentőautó végül jó tíz méterre akadt el tőlük a hüllők között. Egyetlen ember szállt ki a kormány mögül. Egy göndör hajú, overallt viselő nő. Joe elsőre elkeseredett, majd rögtön utána, amint felismerte Wandát, szörnyű aggodalom öntötte el. Az ápolónő azonban nem tűnt ijedtnek, inkább szörnyű dühösnek. Joe az álmából ismerős mozdulatokat látta viszont tőle, miközben a hüllők kaffogásától érthetetlen szavak kíséretében indult meg az állatok felé, amik immár nem menekültek, hanem égzengésnek tűnő dörgések mellett szétröpködtek az útjából. Az álombéli sárkánynak is súlyos csapásokat jelentő varázslatok valósággal szétrobbantották a méretes krokodilokat, a kisebbeket pedig felkapták, messzire röpítették.
A küzdelem másodpercek alatt véget ért. Joe leesett állal bámulta a haragvó félistennek tűnő nőt, majd amikor Wanda befejezte a kántálást, és elcsöndesedett a körülötte háborgó erő, végre a látvány fogságából szabadulva Siobhanra pillantott. A lányt egyenesen sokkolta az iménti jelenet. A hüllővértől csöpögő pengéjű machatét úgy szorította, hogy kifehéredett az ökle, zihálva kapkodta a levegőt, miközben a tekintete a szanaszét repült krokodildögök, és a pusztítás közepén álló nő között cikázott.
– Megsérültetek?
– Ki vagy te? – nyögte ki nagy nehezen Siobhan.
– Wanda vagyok. Nem látsz?
– Wanda?! Tényleg te vagy? Teljesen elvakít a mentőautó.
Joe csak most értette meg, hogy Siobhan szinte semmit sem látott a varázslásból, hiszen egyenesen a szemükbe világít két reflektor és a tetőn villogó fénysziréna.
Akkor lehet, hogy ő is csak képzelte az előbbi jelenetet? Lehetetlen!
– Még jó, hogy volt itt ez a pár sűrített levegős robbanópatron! – lépett oda hozzájuk Wanda, és átölelte a sokkból ocsúdó lányt. Siobhan válla felett viszont Joe-ra pillantott, és az ujját sokat mondóan a szája elé tette. Joe nagyot nyelt, majd bólintott. Rögtön megértette, hogy semmi haszna sem származna belőle, ha az amúgy is megviselt lányt további rejtélyekkel terhelnék.
– Ahogy látom, a kocsinak annyi – bontakozott ki az ölelésből az ápolónő. – Hozzátok a cuccotokat, aztán indulás!
Siobhan ezt a pillanatot választotta, hogy az egész napos vezetés, Joe támogatása és a küzdelem után bemondja végre az unalmast, és ájultan zuhanjon hanyatt. Szerencsére az ülésre.
– Gyere Joe, segíts őt átvinni! Van hátul hordágy.
Miután a belsőségekkel teleszórt úton át a mentőautóba gurították az alélt lányt, Joe még gyorsan átpakolta a kabrióban maradt néhány apróságot, a kesztyűtartóból, a csomagtartóból, és persze nem feledkezett meg a pedálok alá hullott machatéról sem.
– Az a bőrszütyő meg micsoda? – szúrta ki Wanda, amikor Joe az erősen megviselt pólója alá dugta a bokorban talált tokot.
– Majd megnézzük, ha biztonságos helyen vagyunk – feszült meg Joe állkapcsa. – Siobhan hogy van?
– Kapott egy nyugtató injekciót. Most kialussza magát, utána amit muszáj, azt elmondjuk neki.
– Remélem, addigra nekem is elmondod, mi közöd ahhoz az öreg aboriginhez, aki folyamatosan kísért a balesetem óta!
– Mi közöm lenne?
– Az apád volt? – kérdezett rá egyenesen. Napnál világosabbá vált számára, hogy a varázsló mozdulatok, az, hogy ő talált rájuk, a bennszülött felmenők, az elmúlt napok átélt misztikus látomásai és élményei mind nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, és Wandával. Joe érezte, hogy eddig bírta a körülötte folyó titkolózást. Vagy megtudja végre, hogy mitől vált őrültek házává körülötte a világ, vagy ő maga is megőrül.
– Majd, ha biztonságos helyre értünk, elmesélem.
– Nem! Épp elég hosszú az út a szanatóriumig.
Wanda kutató tekintettel nézett rá egy hosszú pillanatig, majd rábólintott.
– Leszíjazom a barátnődet, ki ne boruljon az ágyból, aztán indulunk. Ülj előre, hazáig mindent elmesélek.