*

Kitette a lányt az irodaháznál, aztán a vendégházhoz gurult. Percekig folyatta magára a meleg vizet, és közben hagyta, hogy az éjszaka meg a reggel emlékképei újra átjárják az érzékeit. Elzárta a csapot, fejét a hűvös csempének támasztotta, és várta, hátha lehiggad. Eltelt pár perc, mire elég józannak érezte magát, hogy kiléphessen a fürdőből.
Délelőtt gyorsan letudta az ajándékvásárlást, aztán leparkolt a rendőrségnél.
Az üvegajtón belépve Nisi járőr szólította meg.
– Shaliman nyomozó, Kucumi nyomozó kéri, hogy amikor önnek alkalmas, menjen be az irodájába!
– Gondolom úgy értette, hogy rögtön, amint beérek.
A rendőr finoman elmosolyodott, és meghajolt, de nem mondott semmit.
Derek bólintott, és a nyomozók irodája felé vette az irányt.
Kinyitotta a széles faajtót, aztán hátrahőkölt a bent várakozó kisebb tömeg, és egy hatalmas torta láttán.
Kitamura rendőrfőnök mosolyogva sietett elé.
– Shaliman nyomozó, örülök, hogy megérkezett.
Derek zavarában meghajolt.
– Nyomozó – kezdte hangosan a kapitány, mire mindenki elcsendesedett –, szeretnénk megköszönni a remek munkát, amit nálunk végzett! Kérem, engedje meg, hogy kifejezzük hálánkat érte meg a tanulmányért, amiben remélhetőleg jó színben tüntette fel a testületünket! Ma beszéltem Goldfine kapitánnyal, akivel megvitattuk az ön ötletét, így örömmel jelenthetem be, hogy a jövőben több kolléga is részt fog venni hasonló kiküldetésen, mint most ön. Nagyon gratulálok ehhez a remek kezdeményezéshez! És hálánk jeléül átadnánk önnek ezt a csekélységet. – Azzal átnyújtott Dereknek egy szépen becsomagolt dobozt.
Az amerikai körbenézett a mosolygós arcokon.
– Köszönöm a méltató szavakat, Kitamura-szama, és a lehetőséget, hogy beleláthattam az önök munkájába! – mondta japánul. – Remélem, hogy lesz még lehetőségünk együtt dolgozni! Köszönöm a kemény munkát! – hajolt meg Derek a többiek felé.
Szavait hangos tapsorkán fogadta. A kollégák egymás után léptek oda Derekhez, hogy elköszönjenek tőle, aztán mindenki vett a habos, fehér süteményből.
A nyomozó is épp a torta felé tartott, amikor a rendőrfőnök elállta az útját.
– Shaliman nyomozó, nem is tudtam, hogy beszéli a nyelvünket.
– Igyekszem, Kitamura rendőrfőnök – hajolt meg Derek.
– Ez dicséretes. És az is, hogy ennyire lojális. Az első nyomozó, aki kiutazik önökhöz az... – körbefordult, és a szeme megakadt Hiromotón. – Kucumi-szan, jöjjön csak ide egy pillanatra!
A fiatal japán letette a tányérját, és enyhén aggodalmas arccal feléjük indult.
– Nos, Goldfine kapitány mondta, hogy ön – pillantott Derekre – kimondottan Kucumi nyomozót ajánlotta az első cserére, nekem meg nincs ez ellen kifogásom. Úgyhogy gratulálok, nyomozó – hajolt meg Hiromoto felé –, idén nyáron egy egész hónapot tölthet az Egyesült Államokban.
A fiatal nyomozó megrovóan Derekre pillantott, de az amerikai mosolyogva megrántotta a vállát.
– Köszönöm a bizalmat – hajolt meg Hiromoto külön-külön mindkettejük felé, de amikor a rendőrfőnök kedélyes bólogatással odébb lépett, akkor szemöldökét ráncolva az amerikaihoz fordult.
– Ez a te műved, Derek-szan?
– Dehogy! Én épp csak megemlítettem a nevedet – nevetett a kérdezett. – Nézd, valakit oda kellett dobnom a farkasok elé. De ne aggódj, jó móka lesz!
A japán kétkedve ingatta a fejét, de aztán felderült az arca.
– Így legalább nem megy kárba az a drága ital, amit a kapitánytól kaptál. A szívem szakadt volna meg, ha egyedül kell meginnod – vigyorgott, és Derek vállára csapott.
– Már alig várom – bólintott a szőke nyomozó, és maga is meglepődött, hogy mennyire komolyan gondolja. – Meg amúgy is megígértem, hogy elviszlek a kedvenc helyemre.
– Lehet ott annyira erős italt kapni, mint a szaké?
Derek elvigyorodott.
– Ne aggódj, közel lakom a helyhez. Akár még négykézláb is hazamehetünk.
Mivel az ünnepség elhúzódott, sietve beült a Hondába, és a Zerowaste-hez hajtott. Leparkolt a mélygarázsban, és gondolatban vállon veregette magát: a műszerfal órája tizenhét-ötvenkilencet mutatott.
Kiszállt az autóból, és abban a pillanatban nyílt a lift ajtaja is.
– Kisasszony, elvihetem? – mosolygott Derek a felvonóból kilépő Emikóra.
A lány gondolatban máshol járhatott, mert felrezzent a kérdésre.
– Csak akkor, ha útba ejtünk egy éttermet – bólintott fáradt mosollyal.
– Ma sem ettél? – fürkészte aggódva Derek a lány arcát.
– Sok a munka. De nem érdekes, holnapig minden várhat.
– És mit ennél?
– Szinte bármit... Bírod a japán konyhát?
Derek lelkesen bólintott.
– Eddig csak kellemes élményeim kapcsolódnak hozzá.
– Akkor menjünk a Szoba Genhonkéba, utána pedig megállhatunk a parknál, ha gondolod.
– Ezek szerint nincs kedved szaunázni?
– Azt biztosan passzolom, de a többi semmi esetleg szóba jöhet – mosolygott a lány.
– Remekül hangzik. Mondd a címet!