*

Hiromoto kirendelt egy járőrt Emiko lakásához, aztán leadták a laptopot meg a teásdobozt, és elsétáltak a Hiromoto által választott gyorsétteremig. Derek érdeklődve pillantott körbe; az egyszerű, zöld terítős asztalok meg a vaskos, barna, műbőr huzatú fotelekkel berendezett, világos helyiség egyfajta otthonos érzéssel töltötte el.
Miután leültek az egyik szabad, kétszemélyes asztalhoz, és odébb tolták a vizeskancsót. Kucumi nyomozó kitette a telefonját, és kikapcsolta.
– Amit most mondok, kettőnk között kell, hogy maradjon. Értesz engem, Derek-szan? – kérdezte angolul.
Az amerikai némán bólintott, de felemelte a kezét.
– Mielőtt bármit is mondanál, rendeljünk! Éhen halok.
Hiromoto kisfiús mosolyt villantott rá.
– Mit szoktál enni általában?
– Otthon hamburgert vagy gyrost. Amióta Japánban vagyok, azt, ami megtetszik – vont vállat az amerikai. – Tudsz esetleg javasolni olyat, amit érdemes kipróbálni?
– Azt tudom, hogy a rámen itt nagyon finom, de gyere, nézzünk szét!
A pulton kihelyezett műanyag ételeket nézegetve Hiromoto Derekhez fordult.
– Azt hiszem, a kettest javasolnám. Próbáltad már?
– Nem igazán szoktam levest enni – vonta meg a vállát a kérdezett. – De, gondolom, ez kicsit több annál. Egyszer, még otthon kipróbáltam a mizót, de bevallom, nem nagyon ízlett. Azért, rád való tekintettel ennek most adok egy esélyt. Viszont kétlem, hogy csak egy rámennel jól laknék.
Hiromoto mosolyogva ingatta a fejét, miközben Derek a pult melletti automatán megnyomott egymás után három gombot.  
– Te melyiket szeretnéd? – fordult az amerikai a japán nyomozóhoz. – A vendégem vagy.
– Ez igazán nagylelkű tőled – hajolt meg Hiromoto. – Az egyest szeretném.
Derek fizetett, aztán a jeggyel a kezükben visszaültek az asztalukhoz.
– Amíg várunk, gyorsan elmondom, amit megtudtam – mosolygott Hiromoto, miután a pincér magukra hagyta őket. – Utánakérdeztem az emberünknek. Nodera-szant mindenki kemény zsarunak tartotta. Kérlelhetetlennek. Bárkivel képes volt szembeszállni az igazáért, gyűlölte a korrupciót. Egyszer még a tulajdon társát is őrizetbe vette, amikor az gyanúba keveredett. Több panasz is érkezett ellene a letartóztatottaktól, de a vádakat sosem sikerült bizonyítani. Viszont nagyon eredményes volt a bűnöltözésben, ezért legalább annyiszor kapott kitűntetést, mint megrovást. Egyszer még a rendőrfőnök életét is megmentette sok más rendőrével egyetemben. Aztán az utolsó nyomozása alkalmával a gyanúsítottat egy háztetőig üldözte, ahol a férfi levetette magát. A társa késve ért a helyszínre, nem tudta érdemben igazolni, hogy baleset történt, csak Nodera-szant találta a helyszínen, akinek meglőtték a térdét. Az esetnek több furcsa aspektusa is akadt, de végül lezárták a nyomozást, Nodera-szant pedig nyugdíjazták. A gyógyulása után állítólag az alkoholhoz nyúlt. Ezekben a hónapokban a felesége többször feljelentést tett ellene bántalmazásért, de a helyszínre kiérkező járőrök előtt mindig visszavonta a vádakat. A feletteseim és a társam is nyomatékosan figyelmeztettek, hogy ne kérdezősködjek. Bárhogy is történt, zárjam le a nyomozást balesetként, mivel nem kellene egy többszörösen kitüntetett, nyugdíjas rendőrt besározni. – Elhallgatott, amikor a pincér az alaposan megrakott tálcával egyensúlyozva megállt mellettük.
Derek éhesen pillantott végig az elé varázsolt lakomán, de uralkodott magán, és nem nyúlt az evőpálcikáért.
– Értem. Tehát ez a rendőrfőnök részéről egyfajta hála? – vette fel a társalgás fonalát, miután a felszolgáló magukra hagyta őket.
Hiromoto elvigyorodott.
– Láss hozzá nyugodtan, közben is tudunk beszélgetni.
Derek hálásan pislogott, és az ételre vetette magát.
A társa is felvette a saját evőpálcikáit, és összeesküvő stílusban közelebb hajolt.
– Olyasmi. Úgy hiszem, Nodera-szan többet tud, mint egyesek szeretnék.
– De, ha olyan kérlelhetetlen volt, akkor miért lenne benne az eltusolásban?
– Megváltozott a sérülése óta. Mocskos ügyekbe keveredett, és nem vagyok biztos abban, hogy még mindig tudja, melyik a jó oldal.
– És te mit gondolsz, Hiromoto-szan? Engedelmeskedjünk?
– Nem. Most is az a véleményem, mint a kocsiban: ha ő bántotta a feleségét, netalán köze volt a halálához, azt ki kell nyomoznunk. De, ha te ki akarsz…
Derek közbevágott:
– Én is így gondolom. Az a nő megérdemli az igazságot. Ha baleset volt, akkor pedig még jól is elsülhet a dolog, hiszen egyúttal a férjet is tisztázhatjuk a volt kollégák előtt.
– Akkor ezt megbeszéltük. És mit súg az ösztönöd? Morales igazgatónak lehetett köze a dologhoz?
– Legfeljebb nagyon közvetetten. Az a kivett pénz nem hagy nyugodni, de a zaklatót komolyabb nyomnak érzem.
– Szóval mégse a férj tette? – mosolygott csúfondárosan a japán.
– Azt nem mondom, hogy nem verte az asszonyt, és, ha igazam van, azért bűnhődnie kell. De nem hinném, hogy köze lenne a halálához.
– Rendben. Akkor előbb az igazgató, aztán Nodera-szan. Remélem, hogy a technikusok is jutnak valamire.
Derek nagyvonalúan kifizette mindkettejük ebédjét, aztán a kocsiban ülve a társához fordult.
– Hiromoto-szan, ami Kajó-szant illeti… – Megakadt.
– Igen?
– Csak aggódom a biztonsága miatt. Gondolod, hogy elég az őrizet?
– A legmegbízhatóbb járőrünket állítottam az ajtajához. Nem hiszem, hogy gond lenne. Emiatt ne csinálj magadnak problémát, Derek-szan!
Az amerikai meglepetten nézett. Ha az ő barátnőjéről lenne szó, biztosan jobban aggódna, mint a japán, de ahány ház…
Közben leparkoltak meglehetősen réginek tűnő, kicsi ház előtt. Derek megnézte a jegyzetét, amibe az igazgató címét írta fel, de tényleg jó helyen jártak.
– Azt gondoltam volna – szólt Hiromoto meglepett hangon –, hogy egy modern lakást bérel valahol a belvárosban.
– Vagy egy drága szállodai szobát – bólintott az amerikai. – Persze lehet, hogy nem is ő választotta.
– Az ő pozíciójában biztosan volt beleszólása. Ez, mondjuk árnyalja a róla kialakult első benyomásomat.
– Az enyhén alkoholista barbárét? – nevetett fel Derek önkéntelenül. – Szerintem pont rossz passzban kaptuk el. De mindjárt kiderül.
A szokatlanul magas, kovácsoltvas kerítésbe ágyazott kapuhoz lépve a japán nyomta meg a csengőt. Derek közben elgondolkodva szemlélte a bejárati ajtó melletti lépcsőkre helyezett kő virágtartókat. Az egész valahogy nem stimmelt.
Morales igazgató személyesen nyitotta ki nekik a kaput. A férfi ezúttal sötétszürke melegítőt viselt, fehér pólót meg egy strandpapucsot. Derek csaknem felnevetett a látványtól.
– Nyomozók! Sikerült megoldani az ügyet? Folytathatjuk a munkát?
– Nem azért jöttünk, uram. Feltennénk még néhány kérdést, ha nem bánja.
– Mint már mondtam, szívesen együttműködök a hatóságokkal. Jöjjenek be!
A ház belülről egészen másképp festett. Nemrég újíthatták fel, mégpedig pazarul, a japán minimalista elveket teljesen figyelmen kívül hagyva. A hatalmas, bőrborítású ülőgarnitúra meg a méretes komód is jobban illett volna egy amerikai nappaliba, mint ebbe a környezetbe. A két zsaru összenézett, és Derek mosolyogva megvonta a vállát.
A házigazda hellyel és itallal kínálta őket, aztán elhelyezkedett velük szemben az egyik fotelben.
– Kérdezzenek nyugodtan, uraim!
Hiromoto elővette a jegyzetfüzetét.
– Morales igazgató, úgy tudjuk, hogy ön nemrég nagyobb összegű készpénzt vett ki a cég számlájáról. Megkérdezhetem, hogy miért?   
 A hatalmas férfi kedélyesen elvigyorodott.
– Erre igen egyszerű a válasz, nyomozó. A cégünk roppant sikeres, és ezért új telephelyen kell építenünk egy másik üzemet. Viszont az önök bájos országában az emberek valamiért nem bíznak a külföldiek banki tranzakcióiban, ezért a telek eladójának készpénzben kell fizetnem a foglalót.
– Ezt ellenőrizhetjük?
– Természetesen. Rögtön megadom a partner elérhetőségét. Van más kérdésük is?
Hiromoto határozottan bólintott.
– Szeretnénk megnézni az üzemet, és beszélni a szomszédokkal, ha lehet.
– Bármit, amit szeretnének. Mikor akarnak kimenni?
– Most.
– Rendben. Felhívom az üzemvezetőt, hogy vezesse körbe magukat. Azt megkérdezhetem, hogy miért van erre szükség?
– Okunk van feltételezni, hogy valakinek nem tetszett az önök tevékenysége. Vagyis inkább az amerikai kötődés.
– Ó. És miért gondolják ezt?
– Főként a levelek miatt.
– Milyen levelek? – hajolt előre döbbenten az igazgató.
– Nodera-szan és Kajó-szan is kapott korábban néhány szidalmazó levelet. Nem említették önnek?
Morales megrázta a fejét.
– Egyáltalán nem szóltak róla. Valakinek baja volt a céggel?
– Inkább úgy mondanám, hogy az nem tetszett a küldőnek, hogy japánként egy amerikai cégnek dolgoznak.
– De a cég nem is amerikai!
– Mi tudjuk, de a levélíró, ezek szerint nem.
Morales elgondolkozott.
– És lehetett ennek az alaknak köze Naemu halálához?
– Még nem tudjuk. Viszont egy ismeretlen behatolt a mélygarázsba nem sokkal Nodera-szan halála előtt.
– Azt meg hogy…?
– Mivel a területet nincs elzárva, még egy sorompó sincs, nem igazán volt nehéz dolga.
– Ó, istenem! De feljebb nem jutott, ugye? És azok a levelek… fenyegetőek?
Derek megnyugtató hangon átvette a szót.
– Még tart a vizsgálat, viszont tudnunk kell, hogy akarhatott-e valaki ártani a cégnek, ezért fogunk most kimenni a telepre.
– Persze! Rögtön telefonálok.
Az igazgató gyorsan feljegyzett néhány sort egy jegyzetlapra, és átnyújtotta Hiromotónak.
– A telek eladójának az elérhetőségei. Nyomozók, megtennék, hogy értesítenek, ha újabb információhoz jutnak?
Kucumi nyomozó szertartásosan meghajolt.
– Haladéktalanul, Morales igazgató, amennyiben érinti a céget.
Az amerikai óriás összetörten bólintott.
– Köszönöm, nyomozó. Kikísérem magukat.
Már az ajtónál jártak, amikor Derek megtorpant.
– Mr. Morales, még egy kérdés. Tudott ön arról, hogy Mrs. Nodera teljesítményfokozót szedett?
A kérdezett az ajkába harapott, és lassan bólintott.
– Igen. Adderallt, ha jól emlékszem.
– És ezt honnan tudja?
– Három hónapja, a legutóbbi hazautazásom előtt megkért, hogy vegyek neki.
– És ön teljesítette a kérését? – Kucumi nyomozó hangja rettentően szigorúan csendült.
– Természetesen nem – pillantott az igazgató a kérdezőre. – Ismerem a vonatkozó japán törvényeket. Sose hoznék be illegálisan amfetamint. De később azt mondta, hogy már nincs is rá szüksége.
– Ez mikor történt?
– Nagyjából két hete. Miért fontos?
Hiromoto ismét mereven meghajolt.
– A nyomozás része. Köszönjük az együttműködést!
A kocsiban Derek nem állta meg.
– Ezt miért mondod neki mindig?
Hiromoto meglepetten nézett vissza.
– Nem így szokás nálatok?
– Szerintem te túl sok amcsi filmet nézel – nevetett Derek. – Elég színpadiasnak hat.
– Szerintem meg tök menő.
– Ha te mondod… Hova megyünk először?
– Az üzembe, amíg még világos van. Holnap pedig kikérdezzük a telek eladóját. Egyetértesz?
– Teljesen. Bár most öt óra harminc van – pillantott a csiklóján hordott időmérőre. – Nem hiszem, hogy naplemente előtt odaérnénk.