*

Derek arra ébredt, hogy elzsibbadt a fél arca. Felemelte a fejét, ami mintha ólomból lett volna, és hunyorogva körbenézett. Elsőre nem értette, hogy mit keres cipőben, kabátban az előszoba padlóján, feje alatt a bakancsával, aztán lassan kezdtek visszakúszni elméjébe az éjszaka képei. Feltápászkodott, és levetkőzött. Majdnem rosszul lett a saját szagától, ezért bevánszorgott a fürdőbe, ott dobálta le a ruháit. A tükörben meglátta a cipőfűző-lenyomatos arcát, és elfintorodott. A nihonsú tényleg aljas egy ital. 
Félórán át folyatta testére a forró vizet a zuhanyzóban, mire úgy-ahogy kezdte magát embernek érezni.
A konyhafülkében főzött egy kávét, és automatikusan kinyitotta a hűtőt. Elborzadt. A reggeli gondolata nagyon távolinak tűnt.
A szokásosnál lassabban készült el, és már a kocsiban ült, amikor eszébe jutott, hogy nincs is miért rohannia. Az ügyet lezárták. De még hogy!
Aztán úgy döntött, hogy mégis bemegy az őrsre, mert a tanulmányt még be kell fejeznie.
Hiromotót az asztalánál ülve találta. A japán sem volt jobb állapotban, mint ő.
– Jó reggelt, Derek-szan! – köszöntötte a társa. – Jól aludtál?
Derek fújt egyet válaszul, és inkább leült egy szabad székre.
Hiromoto fáradtan rámosolygott.
– Szívesen mondanám, hogy menj haza pihenni, de most hívtak a laborból. Megvan az eredmény.
Az amerikai értetlenül nézett.
– Milyen vizsgálatra vártunk még?
– A teafűére, amit a Zerowaste irodából hoztál el.
– Ó, tényleg! Találtak valamit?
– Ami azt illeti, igen. Borókát, aloét, cickafarkat meg orbáncfüvet.
– Gyógynövények. És?
 – Megkérdeztem a kórboncnokot. Tudod, mire valók? Elősegítik a vetélést.
Derek felhúzta a szemöldökét.
– Nem akarta a gyereket?
– Lehetséges. Kértem időpontot a nőgyógyászától. Most rögtön tud fogadni. Velem tartasz?
– Menjünk – állt fel sóhajtva az amerikai. – Ott még úgyse voltam.